Jobbágyiban adták át az ország legújabb tájházát

A helyiek összefogásával hozták rendbe, a lakosság adta össze a berendezési tárgyakat.
Kapcsolódó cikkek

Nógrád megyei Jobbágyi központjában áll egy, valamikor az 1800-as években épült vályogház, mely minden porcikájában őrzi a régi idők hangulatát. Ebbe álmondta bele a település önkormányzata a község tájházát, melyet október végén adtak át, írta a Nool.

Kapcsolódó
Régi idők kincseit őrzik a múltidéző tájházak
1962-ben nyíltak meg az elsők a megyei múzeumok támogatásával.

Az önkormányzat az előző ciklusban a költségvetéséből vásárolta meg az épületet, a felújítást is önerőből végezték. A beruházás közmunkaprogramban készült. A munkákhoz régi téglákat is beszereztenk, ezeket háromfelé vágták, így rakták le padlóburkolatnak.

Az épület régi, háromosztatú palóc lakóház. A tornácról a konyhába lépünk. Az utca felé a tisztaszoba vagy, ahogy sok környékbeli településen mondták: az első ház található. A harmadik helyiség a kamra. Jobbágyiban mind a hármat eredeti rendeltetésének megfelelően rendeztük be

– mondta a portálnak Schoblocher István, a település polgármestere.

Az épület dísze – csakúgy, mint egykor a palóc falvakban mindenütt – a tisztaszoba. Magasra bevetett ágy, a 19–20. század fordulójáról származó szekrények, székek és asztal, a falakon szentképek, feszületek, pár apró használati tárgy.

A csizmadiaműhely berendezéseit is a tájháznak adták az örökösök, de van itt szövőszék is, melyen nem is olyan régen még dolgoztak­. A több helyiségben is látható csíkos rongyszőnyegek a polgármester családja tulajdonát képezték, és a tájházra hagyták.

Négy ember a nagyszüleik hagyatékából származó bútorokat ajánlott fel, régi használati tárgyakat és más segítséget további 31 jobbágyi lakos adott a tájház megvalósításához.

A lakosság adta össze a berendezési tárgyakat, köszönet illeti ezért őket. Ezt úgy is kifejeztük, hogy készítettünk egy bekeretezett táblát, amit a bejárat mellett láthat a vendég, ezen feltüntettük, hogy kik segítették a munkát, kik dolgoztak az épület felújításán, kik voltak a döntéseket hozó képviselőtestület tagjai

– említette a polgármester.

Hosszú távon szeretnének a tájháznak közösségi funkciót is adni, rendezvények helyszínévé tenni a területet. Ehhez egy kerti kiülőt vagy akár közösségi kemence megépítését is elképzelhetőnek tartják.

Képgalériánkban további gyönyörű fotókat talál a tájházról

Kapcsolódó
Őseink hagyományait őrzik a csodás falumúzeumok
Reneszánszukat élik a skanzenek, avagy a szabadtéri néprajzi múzeumok.