Honvédelem.hu
Virágzó vidékünk

Veszprém megyéből indult útnak az ország karácsonyfája

Az ezüstfenyő eddig egy nemesvámosi ház udvarán állt.

Körülbelül 18 méter magas ezüstfenyő lesz idén az ország karácsonyfája, amit vasárnap vágtak ki és indítottak útnak a Nemesvámosról. A mintegy 35-40 éves fenyő a Kossuth térre került, a látványosan feldíszített karácsonyfát adventtől vízkereszt napjáig csodálhatják meg az érdeklődők, írta meg a veol.hu.

Kapcsolódó
Idén drágább lesz a karácsonyfa
Hiányra nem kell számítani egyik fajta fenyőfából sem.

Az ország karácsonyfájára idén is több felajánlás érkezett, ezek közül lett kiválasztva a körülbelül 18 méter magas, formás ezüstfenyő, amely vasárnapig egy nemesvámosi ház udvarán állt. A magas fenyőt már veszélyesnek ítélték, és tartottak attól, hogy nagy szélben kidőlhet. A család simán kivágatni sajnálta volna, ezért ajánlották fel a jó ügy érdekében.

A fenyőt tűzoltók vágták ki és a katasztrófavédelem, valamint a honvédség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével szállították fel Budapestre, ahol már fel is állították.

A fa lebontása után tűzifa lesz, amit rászorulóknak ajánlanak fel.

Ország karácsonyfája/Facebook
Kapcsolódó
Kreatív karácsonyfák tésztából, tobozból, kávéból és kiviből
Ilyen stílusos és egyedi megoldásokat ritkán látni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.