Virágzó vidékünk

Egyek a legjobban dübörgő magyar falu

egyek.hu
egyek.hu
Az ünnepélyes díjátadóra Környén, a 2019-es kiírás győztesénél kerül sor, várhatóan 2022 áprilisában.

Lezárult a Magyarország Falumegújítási Díj 2021. pályázata, amire idén – feltehetően a pandémiás helyzet miatt – kevesebb pályamű érkezett, mint két éve, azonban a magasabb színvonalú, kiegyenlítettebb pályamunkák jelentősen megnehezítették a döntéshozatalt, írja a kormany.hu.

Kapcsolódó
Magyar csoda Zalából: Nagypáli, a megfiatalodott ökofalu
Nagypáli újkori sikertörténete 1996 novemberében kezdődött.

A pályázatokat a Falumegújítási Szakértői Bizottság  bírálta el, a bírálat során a pályaművek áttanulmányozása mellett helyszínbejárások, konzultációk útján is vizsgálta a pályázó települések falumegújítási tevékenységét.

Jogosultsági kritériumok voltak, hogy a pályázók rendelkezzenek megfelelő minőségű településfejlesztési koncepcióval, illetve jogszabályoknak megfelelően készült, hatályos településszerkezeti tervvel és helyi építési szabályzattal.

A pályázók közt volt agglomerációs, perifériális, csökkenő, stagnáló és növekvő népességű – 522 fős és 5281 lélekszámú – település egyaránt.

A szavazás nyílt volt. Először arról döntöttek, hogy idén – kivételesen – minden pályázó díjat nyer, majd az egyes településeket kategóriákba sorolták. Az ünnepélyes díjátadóra a falumegújítási konferencián a Komárom-Esztergom megyei Környén, a 2019-es kiírás győztesénél kerül sor, várhatóan 2022 áprilisában. Itt a falumegújítási díjak mellett különdíjakat is átadnak majd.

A Magyarországi Falumegújítási Díj I. helyét kapta a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért a hajdú-bihari Egyek település.

Egyek mellett a Magyarországi Falumegújítási Díj a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért díjat kap:

  • Buzsák (Somogy)
  • Kajdacs (Tolna)
  • Orfű (Baranya)

Magyarországi Falumegújítási Díj a falumegújítás több területén elért kiemelkedő teljesítményéért díjat kap:

  • Bezi (Győr-Moson Sopron)
  • Gönc (Borsod-Abaúj-Zemplén)
  • Konyár (Hajdú-Bihar)
  • Méhkerék (Békés)
  • Monorierdő (Pest)
  • Vizslás (Nógrád)
Kapcsolódó
Egymillió forintot kaphat minden falunapi rendezvény
Minden ötezernél kevesebb lakosú kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére a Magyar falu programban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik