Megérkezett az Alföldre az első gólya

A fehér gólyák általában Sándor napja (március 18.) után, az első meleg, déli légáramlatokkal érkeznek vissza magyarországi költőhelyeikre.
Kapcsolódó cikkek

Március 3-án megérkezett az első gólya a Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta részterületére. A madarat Mezőberény központjában figyelték meg az igazgatóság munkatársai.

A fehér gólyák általában Sándor napja (március 18.) után, az első meleg, déli légáramlatokkal érkeznek vissza magyarországi költőhelyeikre. „Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget!” – tartja a népi mondás, s bár az utóbbi években inkább hideget, mint meleget hoztak ezek a napok, a gólyák azért menetrendszerűen ekkortájt érkeztek vissza, írja a kmnp.hu.

Kapcsolódó
Kiderült, honnan érkezett az idei egyik első gólya
Az Afrikából érkezőkre még várnunk kell egy kicsit.

Mindig akadnak azonban korábban visszatérő példányok. Az idén a Kígyósi-pusztán az első gólya már a hónap elején felbukkant. Általában a hímek jönnek korábban, a tojók pedig később, de előfordul, hogy a pár mindkét tagja együtt érkezik meg.

A fehér gólyák zöme március legvégén, április elején tér vissza Magyarországra. Április közepén kezdik meg a fészekrakást, átlagosan 2-3 fiókát nevelnek fel, de ha kedvező az időjárás és elegendő a táplálék, akkor akár négy utódot is lehet találni a fészekben. A térségben az eddig megfigyelt maximális fiókaszám 6 volt.

Békés megyében tavaly 304 pár fehér gólya költött. A nemzeti park munkatársai bíznak benne, hogy idén is legalább ugyanennyi madár rak fészket náluk.

Kapcsolódó
Embernagyságúra is megnőhet a világ legnagyobb gólyaféléje
Ráadásul színezete miatt nagyon impozáns madár.