Virágzó vidékünk

Ezért pusztulnak a balatoni nádasok

facebook/sokszínű vidék/végh katalin
facebook/sokszínű vidék/végh katalin
Több az illegális, mint a legális stégbejáró a magyar tengeren.

A legújabb nádfelmérés szerint öt év alatt hétszeresére nőtt a kiirtott balatoni nádas nagyságrendje, és újabb nádasokat rongáltak meg stégbejárók, feltöltések, nyiladékok létesítésével – közölte Pomogyi Piroska hidrobiológus az MTI-vel.

Kapcsolódó
Tiltakoznak a kutatók a balatoni nádirtások ellen
Újabb környezetpusztító beruházások tervei láttak napvilágot.

A balatoni nádasok feltérképezését több évtizede végző szakember elmondta, öt évenként mérik fel a tó növényzetét. A légifelvételeket összehasonlítva látható, hogy a térképezések alapjául szolgáló 2015-ös felvételekhez képest 2020-ra jelentősen nőtt a nádirtási aktvitás

– fogalmazott.

Míg 2015-ben 4 hektárnyi területről pusztították ki a nádast 72 helyszínen, öt évvel később már újabb 28,2 hektárnyi területről tűnt el a növény újabb 826 helyszínt érintve a nádasövben.

A Balaton medrében lévő nádasokban létesült stégek, bejárók, nyiladékok, feltöltések a 2015-ös felvételek szerint 41,8 hektárnyi területet érintettek 1993 helyszínen. 2020-ra további közel 20 hektárnyi nádasöv vált áldozattá, újabb 1408 helyszínen

– mondta Pomogyi Piroska.

facebook/sokszínű vidék/végh katalin

A két felmérés során az összesen 3400 helyszínen beazonosított nádkárosítások háromnegyedét a szárazföldről induló stégbejárók adják.

Mint kifejtette, a nádasok károsításának tilalmáról korábban a 2000. évi CXII. törvény rendelkezett. Ez volt az úgynevezett Balaton-törvény, amit követően a 2019. március 15-től életbelépett területrendezési törvény védi a nádasokat.

Hiába a jogszabályok, ha évtizedek óta nincs aki betartassa, pedig a tó vizének tisztításában, ökológiai egyensúlyában létfontosságú a nádasok szerepe. A stégbejárók, feltöltések, nyiladékok számának növekedése miatt sok helyen romlik a nád minősége, ami előbb-utóbb a pusztulásukhoz vezet

– figyelmeztetett.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) MTI kérdéseire adott válaszaiból kiderül, hogy a balatoni stégekhez kiadott mederbérleti engedélyek száma évről évre nő, amelynek nagyságrendjét jogszabály nem maximálja.

facebook/sokszínű vidék/végh katalin

Míg 2013-2016 között évente átlagosan 277 engedélyt adtak ki, 2017-2021 között ez a szám több mint duplájára, 583-ra emelkedett. Egy-egy ilyen engedély öt évre szól, így 2021-ben maximum 2915 balatoni stég rendelkezhetett engedéllyel, amelyek harmada-negyede stégbejáró – a megadott adatok szerint.

A nádtérképezésekhez készített 2020-as légifotókon jóval több mint kétszer ennyi stégbejárót számláltak

– Pomogyi Piroska közlése szerint.

Ezek alapján több az illegális, mint a legális stégbejáró a Balatonon.

A mederbérleti engedélyeket kiadó vízügy sem hatósági, sem szankcionálási jogkörrel nem rendelkezik.

facebook/sokszínű vidék/végh katalin

Balatonfenyves polgármestere, Lombár Gábor (független) ezért tett bejelentést 35 mederfeltöltés ügyében a hatáskörrel rendelkező katasztrófavédelemhez tavaly év elején. Mivel érdemi lépés nem történt az ügyekben, a közelmúltban a Belügyminisztériumhoz fordult.

Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár napokban megérkezett válasza szerint komplexen kell kezelni a kérdést a Balatonon, amihez figyelembe kell venni az új, még nem hatályos nádtérképet, és a készülő új vízparti terveket is

– számolt be a polgármester.

Kapcsolódó
Őszi színekben tündököl egy picinyke nádsziget a Balatonban
Egykoron innen táplálták vízzel a gőzmozdonyokat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik