Virágzó vidékünk

Előkerült az eltűntnek hitt hortobágyi gólya

Molnár Mária
Molnár Mária
14 éven át itthon telelt, most viszont nem lehet tudni, hol töltötte a telet a madár.

Február közepén adtunk hírt arról, hogy eltűnt Kikelet, a legrégebben Magyarországon áttelelő gólya. A madár az utóbbi pár évben január közepétől már megjelent a Hortobágyon található fészkén, sőt februárban általában már az otthonát rendezgette, míg a párjára várt. Idén januárban azonban nem jelent meg, és februárban sem volt még semmi hír róla.

Kapcsolódó
43 gólyát engedtek szabadon a Hortobágyon
A különleges ünnepségen mindenki testközelből ismerkedhetett meg a madarakkal.

Ám amikor már majdnem mindenki lemondott Kikeletről, egyszercsak megjelent. Március 24-én érkezett, az őt váró közösség nagy örömére. Bár a fészket időközben egy fiatal gólyapár elfoglalta, a madár könnyedén visszaszerezte régi otthonát.

Molnár Máriának, aki hosszú évek óta figyelemmel kíséri a gólya mozgását, a gyűrűszámát is sikerült leolvasnia, így semmi kétség, megkésve bár, de Kikelet érkezett haza.

Csak találgatásokba tudunk bocsátkozni, hol tölthette a telet a gólya? Mivel követőnk többször bejárta az összes lehetséges helyet, felmerül az opciók között a vándorlás lehetősége is. Elképzelhető, hogy 14 évnyi áttelelés után Kikelet engedelmeskedett az ősi genetikai parancsnak? Nem tudhatjuk. A lényeg, hogy-január vége, február közepe helyett- ismét felbukkant a fészkében. Sikeres költést kívánunk neki

– írta a Telelő gólyák, Gólyatelelés Facebook csoportban az adminisztrátor Pozsikné Forgó Olga.

Kapcsolódó
Hazaért az első fekete gólya a bekamerázott gemenci fészekbe
Csütörtökön 16 óra 40 perckor landolt a madár a fészekben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik