Virágzó vidékünk

50 éves a nagycenki múzeumvasút

Szó szerint teljes gőzzel várja a látogatókat a húsvéti hétvégétől a kisvasút, mely hagyományaihoz hűen az idényben a vonalon gyerekek teljesítenek szolgálatot.

A vonatozásra felkerekedve Sopron környékének megkapó természeti és történelmi környezetét láthatjuk, nemzeti emlékhelyet kereshetünk fel, és az évszázados vasúti közlekedés kuriózumait is testközelből ismerhetjük meg.

Az idényszerűen, áprilistól októberig nyitva tartó múzeumvasút húsvétra fűti fel a kazánokat: április 16-án, húsvéti hangulattal, nyuszis meglepetésekkel várják a vonatra szállókat. A kisvasút hagyományaihoz hűen az idényben a vonalon gyerekek teljesítenek szolgálatot, ők kezelik a jegyet, kalauzolják az utasokat.

A vonalat a Győr-Sopron-Ebenfurt vasúthálózat százéves jubileumának alkalmából, 1972-ben adták át, így most ötvenedik születésnapját ünnepli.

A majdnem négy kilométer hosszú kisvasutat két éve újították fel teljesen, hogy igazi látogatóközpontot, élményvasutat kínáljanak Sopron térségének gyönyörű természeti és kulturális közegében. Rázó László, a múzeumvasutat működtető GySEV vasúttársaság szóvivője a Sokszínű Vidéknek elmondta:

A társaság azért is különösen büszke a jubiláló múzeumvasútra, mert munkatársaink – kötődve a múzeumvasúthoz – sokat dolgoztak a felújításon, sok mindent saját maguk, gondos és hozzáértő kézi munkával hozva rendbe.

A legnépszerűbb a látogatók körében az András-gőzös, de sokan megcsodálják az ország egyetlen közlekedő Dmot motorkocsiját, amelynek elnevezésére most pályázatot is írtak ki.

A nagycenki Széchenyi-kastélyállomás a legfontosabb helyszín, természetesen. Ez a család múltjának és jelentőségének emlékét őrzi és adja át a látogatónak. A kisvasúttal ide érkezve fejet hajthatunk a legnagyobb magyar sírhelye előtt a mauzóleumban, ami felemelő élmény. De bejárhatjuk a kastélyt és a legendásan gyönyörű hársfasort is. Az állomáson vasúti skanzen, régi mozdonyok, kocsik várják a látogatókat.

Ám a fertőbozi végállomás sem hagyja élmény nélkül a vonatokat szeretőket: itt a nemrég felújított fűtőház teraszára felsétálva közvetlen közelről, a magasból nézhetjük meg a bent tartózkodó gőzöst, a dízel járműveket.

És ha már Fertőboz, innen nem kell sokat forgolódnunk, hogy a Fertő-tó gyönyörű látképétől a különleges ételreceptekig, kiváló borokig családilag megmerítkezhessünk Sopron környékének kincseiben.

Kapcsolódó
20 éve világörökség a romantikus Fertő-táj
A Fertő ezerarcú vidéke megannyi természeti kincset, építészeti emléket, felejthetetlen élményt kínál.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik