Virágzó vidékünk

2800 szürkemarha, 1500 racka: kihajtották az állatokat a hortobágyi legelőkre

Derencsényi István
Derencsényi István

A hagyományos Szent György-napi kihajtási ünnep keretében indították el a pusztai legelőkre szombaton az állatokat a Hortobágyon. Elsőként a rackanyájat hajtották át a Kilenclyukú hídon, de felsorakozott az érdeklődők előtt a lovas fogatok mellett a hatos szürkemarha- és a ritkaságszámba menő négyes bivalyfogat is, írja az MTI.

Derencsényi István

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a pásztorok életének mindig egyik kiemelkedő eseménye volt Szent György-napja: ekkor hajtották ki az állatokat a téli szálláshelyükről.

Az ország legnagyobb, a borjakkal együtt mintegy 2800 szürkemarhából álló gulyáját legeltetik a Hortobágy általuk kezelt kilencezer hektáros területén, a teljes puszta területének csaknem tíz százalékán – mondta el az igazgató a helyszínen az MTI-nek. Hozzátette: a marhákon kívül 1500 racka tapossa a gyepet a pusztán, a nóniuszménesük pedig 260 lóból áll. A csikók születése hamarosan befejeződik, így ők is csatlakozhatnak rövidesen a kint legelő méneshez.

Derencsényi István

Medgyesi Gergely Árpád jelezte: bár hosszú ideje nem volt eső a pusztán, a hortobágyi legelők nagyon erősek tápanyagban, így megfelelő eledelhez jut minden állat a puszta különböző területein.

Az eseményről a Hortobágy fotósának is megválasztott Derencsényi István készített pazar felvételeket, alább ezeket közöljük. A lentebbi képre kattintva galéria nyílik.

Galéria
Derencsényi István
Kapcsolódó
Újra közlekedik a hortobágyi kisvasút
Mától, a márciusi hosszú hétvége első napjától az előszezoni menetrend kihirdetésével megindul a vasúti közlekedés.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik