Virágzó vidékünk

Több újítással életbe lépett a nyári vasúti és buszos menetrend

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Az idei nyári menetrend célja, hogy a Balaton felé ne csak Budapestről kínáljanak megbízható, ütemes kiszolgálást, hanem kihasználva, hogy a MÁV és a Volán már egy cégcsoportban működik, az ország minden tájáról biztosítsanak oda eljutási lehetőséget - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára.

Vitézy Dávid hozzátette, az idei nyári menetrenddel – amely a Volánbusznál június 16-án, a vasútnál pedig június 18-án lép életbe – az utasok igényeinek igyekeznek megfelelni.

Kapcsolódó
Fülekre látogat a legendás gőzös
A szlovákiai Fülekre látogat szombaton a háború előtti időszak legnagyobb teljesítményű gőzmozdonya, a "Zöld Antal" ("Zeleny Anton") által húzott nosztalgiavonat

Kiemelte, idén június 12-ig, 2019 azonos időszakához mérve 80 százalékkal nőtt az utasok száma, ez csaknem félmillió embert jelent. Ez az “óriási” növekedés azt tükrözi, hogy ma már az iskolai szünet előtt többen járnak vonattal a Balatonra, mint a járvány előtti nyáron az augusztusi csúcsszezonban.

Tájékoztatott arról is, Budapestről megmarad a korábbi ütemes menetrendi rendszer, amely Intercity vonatokkal kiszolgálja a déli partot, az északi partra pedig a Kék Hullám Intercityk és az azokat kiegészítő Katica és más Interregio vonatok közlekednek.

Újdonság azonban, hogy öt irányba emeletes vonatokkal, Kiss motorvonatokkal új szolgáltatásokat is indítanak: a Dunakanyarból Vác felől a Jégmadár Expressz, Kelet-Magyarországról pedig Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok, Cegléd felől Újszászon át indulnak expressz vonatok Budapest érintésével a Balatonra.

Mindezeket kiegészítik a Volánbusz fejlesztései – mondta Vitézy Dávid, aki egyúttal közölte, az ország számos tájáról: Eger, Salgótarján, Szeged, Békéscsaba, Szekszárd és Pécs felől közvetlen távolsági járatok indulnak, amelyek a Balatont megközelíthetővé teszik a nem közvetlen vasúti járatokkal kiszolgált útirányokból is.

Kitért arra is, az éjszakai közlekedést nyáron a Balatonon kiterjesztették, így a most hétvégén induló és augusztus végégig tartó nyári menetrendben a Bagoly vonatok minden éjszaka közlekednek a Balaton déli partján. Ugyanakkor jelezte, lesznek éjszakai vonatok az északi parton is, ott egyelőre csak a hétvégén.

Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán csoport vezetője elmondta, megújultak az étkezőkocsik, amelyek június 18-tól a Balaton, a Kék Hullám és a Levendula Intercity-nél is megtalálhatóak.

Beszámolt még a Balaton 24, illetve 72 jegyről is, előbbi a felnőtteknek 1090 forintba, a 26 éven aluliaknak pedig 750 forintba kerül.

Hozzátette, a kerékpáros turizmus terjedése miatt valamennyi Balatonra tartó vonaton kerékpár szállításra alkalmas kocsit is indítanak.

Mindezek a fejlesztések azt szolgálják, hogy a MÁV-Volán csoport egy vonzó alternatívája legyen az egyéni közlekedésnek – jelentette ki Pafféri Zoltán. (MTI)

Kapcsolódó
Civil kezdeményezéssel mentenék meg az Ipoly-völgy vasútvonalát
Önkormányzatok és magánszemélyek is a nemes ügy mellé álltak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik