Virágzó vidékünk

Elfújta a szél a balatoni algákat

MTI/Varga György
MTI/Varga György
A Balaton nyugati felében több helyről jeleztek algásodást az elmúlt napokban, de hétfő kora délutánra elfújta a szél a vízfelszínen lebegő algákat.

Vörös Lajos, a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) kutatója azt közölte az MTI-vel, hogy hétfő délelőtt még észlelték az algákat, ahogy arról mi is beszámoltunk.

Mióta a tó vizének hőmérséklete 20 Celsius fok fölé emelkedett, megjelentek a nyári időszakra jellemző kékalgák és fecskemoszatok

– tette hozzá.

Június elejétől folyamatosan emelkedett a víz a-klorofill koncentrációja, ami a benne lévő algák tömegét mutatja. A fürdővízben megengedhető a-klorofill koncentráció Magyarországon 50, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elvárásai szerint 75 mikrogramm literenként.

A kutató elmondta, hogy az algásodást mutató balatoni helyekről vett vízmintákban hétfőn viszont már 26 mg/L a-klorofill koncentrációt mértek, ami bőven alatta marad a megengedett értéknek.

Lombár Gábor, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke hétfőn arról számolt be az MTI-nek, hogy a Balaton nyugati felében, Badacsonytól Fonyódig kezdetben szórványosan, majd vasárnap délutántól szinte mindenhonnan jeleztek algásodást. A problémáról beszámolt az illetékeseknek, tájékoztatást kérve az algásodás mértékéről, az esetleges alga-toxin megjelenéséről és útmutatást arról, mi a teendő a következő forró napokon a tóparti strandokon, ha elszaporodik az alga.

Kiemelt képünkön algafoltok a Balatonon a Zala folyó torkolatánál, Keszthely külterületi településrésze, Fenékpuszta közelében 2019. szeptember 11-én. Fotó: MTI/Varga György

Kapcsolódó
Bűzös algamező fojtogatja a korallokat és a tengeri füveket
Idén csaknem 1000 kilométernyi mexikói partszakaszt érint a probléma.
Olvasói sztorik