Mozaik

Algacsúcs lehet jövő hét elején a Balatonon

A kutatók szerint az eddigieknél gyakoribb vízminőség-ellenőrzésre van szükség.

A Balaton tavaly nyár végi algásodása a globális klímaváltozás következménye, de hozzájárult az új vízszint-szabályozási rend is, így az idén és a jövőben is számítani kell hasonló vízvirágzásra, számolt be Dr. Istvánovics Vera, a MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja egy friss elemzés eredményéről még februárban az MTI-nek.

Attól tartunk, a jövő hét elején ismét jelentős algacsúcs alakul majd ki, lényegesen nagyobb, mint amit az eddigi ábra mutat, ugyanis gyorsan csökken az oxigén a fenék közeli vízben

– közölte június 23-án a kutató a hirbalaton.hu-val.

A MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportnak az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz is eljuttatott álláspontja szerint felülvizsgálatra szorul az üzemi vízszint pár éve történt megemelése. Az éghajlatváltozással jelentkező vízmennyiségi probléma mellett a vízminőségieket is figyelembe kell venni.

Ezért zöldült be a Balaton
Megvan a kiváltó ok.

A keszthelyi mérőállomáson mért klorofill-koncentráció tavaly több napon át alkalmatlanná tette a vizet a fürdőzésre, mégis elmaradtak az ilyen esetekre rendeletben előírt intézkedések.

A kutatók szerint az eddigieknél gyakoribb vízminőség-ellenőrzésre van szükség, ezért a Vízgazdálkodási Kutatócsoport további kutatásokat szorgalmaz a témában.

Kiemelt képünkön algafoltok a Balatonon a Zala folyó torkolatánál, Keszthely külterületi településrésze, Fenékpuszta közelében 2019. szeptember 11-én. Fotó:MTI/Varga György

Károkat okozhat a virágzó kékalga a Balatonban
Káros következményei is lehetnek annak, hogy egyre melegszik a Balaton.
Olvasói sztorik