Virágzó vidékünk

Kiszáradt a Dunántúl népszerű horgásztava

Amennyiben a víz nem tér vissza, más funkciót adnának a területnek.

A klímaváltozás és a globális felmelegedés veszélyei egyre látványosabbá válnak hazánkban is, erről tanúskodik a Bicsérd központjában elhelyezkedő egykori tó is, írta a Bama.

Kapcsolódó
Bemutatkozott a klímaváltozás Magyarországon: kiszáradtak a szikes tavak
A klímaváltozás lassan a laikusok számára is kezdi éreztetni hatásait.

A bejegyzett bicsérdi vízfolyás több mint 10 km-es szakasza kiszáradt és a horgásztóba két éve nem folyik víz. A horgásztó a helyi közösségi rendezvények helyszíne volt, horgászbüfét, szökőkútrendszert és egyéb látványosságot működtettek a környékén, így nagy veszteséget jelent a kiszáradása.

Baranya megyében egyébként több mint 10 horgásztó került erre a sorsra.

 Nem gondoltuk, hogy ilyen hamar elér minket is a probléma

– mondta a portálnak Vér József, a település polgármestere.

A horgászegyesület sem tud így helyben megfelelően működni, idén az állami és területi jegyeket, töltéshasználati engedélyeket csak az ország egyéb horgászatra kijelölt helyeire tudták kiváltani a horgászok.

Az anyagi kár felbecsülhetetlen, csak pályázatok útján több mint 120 millió forintba került a beépítés, ez óriási veszteséget okoz. A tó környékén tartandó rendezvények, horgászversenyek, szigeti esküvők, főzések, családi napok lehetősége a szép környezet a vízhiány miatt megváltozott. A halállományt lehalászták. A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége is értesült a problémáról, de megoldást nem tudnak javasolni

– mondta a polgármester.

Több minisztériumhoz, a térség országgyűlési képviselőjéhez, megyei vezetőhöz fordultak már segítségért, az önkormányzat minden járható úton dolgozik a megoldáson. Amennyiben a víz már nem tér vissza, más, hasznos és a lakosság számára is kedvező módon szeretnék kihasználni a területet, új funkciót adva annak.

Kapcsolódó
Sivatag lett a világ egyik legnagyobb tavából
Gyümölcsfák ültetésével harcolnak a további elsivatagosodás ellen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik