Diákok újították fel a tiszafüredi gőzmozdonyt

Szép munkát végeztek a Hámori András Technikum és Szakképző Iskola tagjai.
Kapcsolódó cikkek

A tiszafüredi gőzmozdony felújításán a szakképző iskola diákjai hat héten át dolgoztak. A feladatok között szerepelt álványozás, festés, szegecselés és lemezelés – írta meg a Szoljon.

A kiállított gőzmozdonyt 2014-ben szintén a diákok keze munkájának és közadakozásnak köszönhetően újították fel először.

A tiszafüredi állomáson látható, Nyalókának becézett gőzmozdony ma már ipartörténeti különlegességnek számít – olvastuk a turizmusonline cikkében. A fennmaradt dokumentumok szerint Budapesten, a MÁVAG telephelyén 1938-ban gyártották és a 275-ös sorozatjellel, valamint a 120-as sorszámmal látták el.

A 28 és fél tonna súlyú erőgép óránként 70 kilométeres sebességgel haladt és 37 évig szállította az utasokat. A XX. század második felében, 1975-ig volt forgalomban, és ez idő alatt több mint kétmillió kilométert tett meg. A II. világháború után két évig a régi Osztrák Államvasutak keleti vonalain futott. Később, 1948 őszén érkezett vissza Magyarországra, ahol ismét a MÁV tulajdona lett.

Akkoriban főleg a Dunántúlon vontatott, míg 1976. október végén döntöttek az illetékesek a leselejtezéséről. Az öreg járművet a hazai vasúttársaság püspökladányi műhelyében újították fel, és 1984 őszétől kiállítási tárgyként helyezték el Tiszafüreden.

Kapcsolódó
Megfiatalodott Rezét, a gemenci kisvasút gőzöse
A debreceni Zsuzsi Erdei Vasút nyomvonalán lesz a megújult járgány próbajárata.