Virágzó vidékünk

Átadták a kilátók királynőjét Lillafüreden

horváth csongor
horváth csongor
Olyan impozáns és emblematikus építmény született, ami a Palotaszálló mellett újabb jelképévé válhat a térségnek.

Az erdészek, a természetjárók, minden erdőt szerető ünnepnapja augusztus 23-a, mert hosszúnak tűnő – néha türelmetlen – várakozás után felavatták a Lillafüred feletti Dolka-tetőn meg-, illetve újjáépített Zsófia-kilátót, tudósított a Boon.

horváth csongor

A türelmetlenség abban volt tetten érhető, hogy – az építők határozott kérése ellenére – nagyon sokan már a hivatalos átadás előtt elzarándokoltak az új idegenforgalmi látványossághoz, nem csekély közlekedési káoszt is okozva a kilátóhoz vezető gyalogút kiindulópontja környékén, Felső-Hámornál.

Augusztus 23-tól kezdődően azonban – ahogy sokan a hivatalos átadó ünnepségen a helyszín romantikus voltára hivatkozva fogalmaztak – „szabad a csók a Zsófia kilátóban”, amelyet megkapta a „kilátók királynője” rangot is.

Az első vidéki kilátótorony – ezt a büszke címet viselhette az előd – kalandos történetet élt át.

A lillafüredi kilátó ötlete az 1890-es évek végén merült fel, a létesítmény megépítésének 1262 koronás költségét a Borsodi Bükk Egylet finanszírozta. A terveket Szűcs Sándor miskolci mérnök készítette. Ő felügyelte az építést is. A kilátó nevét a Borsodi Bükk Egylet alapítója, báró Vay Béla Borsod vármegyei főispán felesége, gróf Teleki Zsófia tiszteletére és emlékére kapta

– írta a portál.

horváth csongor

A Zsófia-kilátó rekonstrukciója tavaly ősszel kezdődött. Tervezéskor az egykori építmény megjelenését vették alapul, csak a kornak megfelelő biztonsági és kényelmi szempontok miatt változtattak, de az eredeti látvány megőrzése mellett.

A kilátóhoz tanösvény vezet a régi szerpentinúton. Már a feljutás élménye is nagy, hiszen hangulatos tereplépcsők és egy kis híd teszi kalandossá az utat. Olyan érzésük lehet a kirándulóknak, mintha az Alpok valamelyik tanösvényén járnának.

horváth csongor

Ami az építmény különlegességét adja – és ami miatt a kilátók királynőjének is lehetne nevezni – az a gyönyörű kupolája. Ezzel a Dolka-tetőt megkoronázva olyan impozáns és emblematikus építmény született, ami a Palotaszálló mellett újabb jelképévé válhat a térségnek.

Kapcsolódó
Lenyűgöző színekben pompázik a teraszos függőkert Lillafürden
Itt a természet minden évszakban csodákat kínál.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik