Virágzó vidékünk

Roskadozik és düledezik a váci ártéri tanösvény

Gödi Majdán-Photography
Gödi Majdán-Photography
Egyes részein életveszélyes a közlekedés.

A Göncöl Alapítvány 1993- 1994- ben Nagy Gábor építész tervei alapján hozta létre a váci ártéri tanösvényt.

Kapcsolódó
Hazánk három különleges tanösvénye, amit mindenképpen látni kell
Igazi családi kirándulást kínál mindhárom tanösvény, élmény kicsiknek és nagyoknak.

A tanösvény az árterek nehezen megközelíthető világába enged betekintést. Építői arra törekedtek, hogy egyrészről a lehető legkevésbé zavarják meg a helyi élővilágát, ugyanakkor lehetővé tegyék, hogy az ide látogatók minél több életközösségbe nyerhessenek bepillantást.

Séta közben áthaladhatunk bokorfüzesen, puha- és keményfaligeten, láthatunk különleges vízi- és vízparti növényeket. Megleshetünk varangyokat, levelibékákat, siklókat és ha szerencsénk van, akár vidrát, jégmadarat, tőkés récét, guvatot és még számtalan vízimadarat is láthatunk.

A növény- és állatfajok felismerésében a tanösvény mentén elhelyezett tájékoztató táblák nyújtanak segítséget, de a tanösvényre kisebb csoportok szakvezetést is kérhetnek.

Azz áradó Duna időről időre megrongálja a tanösvényt – ilyenkor egyes részei víz alatt is vannak -, de önkéntesek segítségével helyreállítják azt.

A pallók állapota ennek ellenére sajnos évről évre romlik és az 510 méter hosszú, korláttal ellátott, cölöpökön rögzített pallósorból néhol hiányoznak is kisebb-nagyobb darabok. Ezeket mutatta meg a Facebookon közzétett posztjában Majdán István fotós, aki a napokban járt a helyszínen.

Kapcsolódó
Új tanösvényt neveztek el Fekete Istvánról a Pilisi Parkerdőben
Az „erdész-vadász” irodalom legismertebb művelője volt Fekete István, aki 120 éve született és 50 éve halt meg.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik