Szagnaplót vezetnek az orrfacsaró bűzről a Zagyva mentén

A hatvaniak nem adják fel a harcot, leginkább az üzem körüli gazdag élővilágot és a Zagyva folyót féltik.
Kapcsolódó cikkek

Évek óta elkeserítő állapotok uralkodnak a lőrinci veszélyeshulladék-lerakó üzem környékén – írta a Pecaverzum.

Kapcsolódó

Az üzemet körülvevő települések lakói szerint szinte elviselhetetlen a bűz. Vannak időszakok, amikor Lőrinci lakói a kertjükbe sem tudnak kiülni, mások nem tudnak szellőztetni, és ha olyan a széljárás, még 6-7 kilométerre, a belvárosban is érezni lehet a penetráns szagot.

A Regionális Energia- és Környezetgazdálkodási Kft. (REG Kft.) Lőrinciben működő üzemének gátja július végén megrepedt, emiatt szivárgás történt. A szennyvíziszap a Zagyva mellett ömlött ki, a mérgező szennyvizet azóta már elfedték, vagyis a kárelhárítás elkezdődött. A környéken élők körében azonban nem csitultak a kedélyek, hiszen korábban is előfordult már gátrepedés, és attól tartanak, hogy a jövőben bármikor megismétlődhet a szennyezés.

Pecaverzum

Az évek óta tapasztalható bűz miatt a hatvani önkormányzat öt éve szagnaplókat vezet. A  közterület-felügyelők járőrözése során naponta rögzítik a bűz helyét, időtartamát és időpontját.

Az esetkor a kiszivárgott anyag felitatása, és a folyékony szennyezőanyag szivattyúzása megtörtént, a felszínen helyenként olajszármazék nyomait észlelték. Az összegyűjtött szennyvizet elszállították, és a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint veszélyes anyag egészségre ártalmas mennyiségben nem volt kimutatható a mintában.

A panaszokra a REG Kft. is közleményben reagált, hangsúlyozták, hogy a telep déli oldalán a kárenyhítési munkák jelenleg is folynak, és az időjárás függvényében napokon belül befejeződhetnek.

Kapcsolódó
Szennyvízből készült sört dobtak piacra Szingapúrban
Az újrahasznosítás jegyében a NEWater nevű tisztított szennyvízből készült a sör, a víz a WHO szabványainak is megfelel.