Gyümölcseink közül az egyik legkedveltebb a szamóca, vagy ahogyan a köznyelvben használjuk, az eper. Ízletes, illatos, és sokféleképpen felhasználható.
A szamóca kistestvére az erdei szamóca, vagy más néven földi eper. Az erdőkben növő apró, piros gyümölcsöt régen a tündérekkel hozták kapcsolatba. Később Szűz Mária oltalmába ajánlották. Erdőszéleken, erdei tisztásokon, útszéleken fordul elő, az éhes vándorok előszeretettel csipegetik apró, de nagyon ízletes termését.
Ám leszedésekor nem árt vigyázni. Létezik ugyanis egy hasonlóan csábító bogyókat nevelő növény, mely megtévesztően hasonlít a szamócára, sőt, még a neve is szamóca, mégsem ajánlott megenni.
Indiaiszamóca
Az indiaiszamóca vagy más néven pimpó a rózsafélék családjába tartozó, az erdei szamócához hasonló, de ízetlen és szagtalan, enyhén mérgező áltermésű növény. Hashajtó és hánytató, emésztési panaszokat okozó hatása miatt fogyasztása nem ajánlott.
Eredetileg Dél-Ázsiából származik, mára hazánkban is elterjedt. Nagyon invazív, az őshonos növényeket is kiszorító faj. A szamócához hasonlóan megtalálható erdőkben és utak mentén, de díszeperként is egyre többen tartják, hiszen rendkívül mutatós.
De vajon hogyan lehet a két nagyon hasonló növényt megkülönböztetni, ha az út szélén sétálva szüretelnénk belőlük?
Mindenekelőtt érdemes a virágot megnézni. Míg a szamócáé fehér, a pimpóé sárga színű. Leveleik színe sem egyforma, az erdei szamóca levelei világosabbak, míg a pimpóé sötétzöldek, csipkés-fűrészes szélűek. Jobban megfigyelve a bogyójukon is sok különbség látható. Míg a szamóca feje a levelek alatt megbújva lóg, és a termés belül halványpiros, ízletes, addig a pimpó belül fehér vagy rózsaszín, seízű vagy enyhén savanykás, az áltermés felfelé áll, és a felszíne sokkal rücskösebb, mint a szamócáé.
Narancseper
Létezik egy másik, kevésbé ismert, és fogyasztásra szintén nem alkalmas eper is hazánkban.
Azt mindenki tudja, hogy nem csak a szamócát, de az eperfa gyümölcsét is epernek hívjuk a köznyelvben. Régen elterjedt növény volt, manapság sűrűn hulló gyümölcse miatta városokban nem annyira kedvelt. Gyümölcse azonban igazán finom, mézédes, és kiválóan alkalmas például pálinkának.
Az eperfa rokonát szintén láthatjuk városokban, utak mellett, parkokban, ám sokan nem tudják, hogy az Észak-Amerikában őshonos, tövises ágú, kétlaki, lombhullató cserje a narancseper, s a narancsra inkább hasonlító termése epertermés.
A 10–15 centiméter átmérőjű, zöld színű, kemény, rücskös felületű, szabálytalanul gömb alakú termés külsejében tényleg inkább narancsra hasonlít, főleg éretten, mikor a színe is zöldből narancsszínűre változik.
A narancseper gyors növésű, átlagosan 10, de akár 20 méter magasságot is elérő lombhullató fás szárú, kétlaki növény. Egy egyeden tehát csak egyivarú virágok fejlődnek.
A megtermékenyülést követően a termésérés során a termős virágzat tengelye, illetve virágainak takarólevelei fokozatosan meghúsosodnak és mozaikszerűen egymás mellé záródnak. Így jön létre az epertermés, mely akár 1-2 kilós nagyságúra is megnőhet.
Az áltermés belseje keserű tejnedvet tartalmaz, ami megszáradva feketére színezi a gyümölcshúst. Emberi fogyasztásra nem alkalmas, de az állatok számára sem eledel.
Tudósok szerint azonban elképzelhető, hogy a mammutok számára csemege volt.
Hazánkban mutatós külseje, ősszel szépen sárguló lombozata miatt leginkább dísznövény, kertekben, parkokban. Gyakran ültetik sorfának, vagy mezőket védő szélfogó erdősávokba.
