Virágzó vidékünk

Mánfa határában magasodik a legszebb fekvésű Árpád-kori templom

A 12. században Sarlós Boldogasszony tiszteletére építették.

Baranya megyében, a Mecsek–Hegyhát üdülőkörzetben elterülő Mánfa legismertebb épülete az Árpád-kori, Sarlós Boldogasszony tiszteletére emelt templom, amely a 12. században épült román stílusban.

Kapcsolódó
Évezredes titkok tudói a Dunántúl Árpád-kori körtemplomai
Útvonalunk Pápoc-Ják-Velemér-Öskü-Kállósd. Mindössze 4-5 órányi autózás végiglátogatni a történelmi helyeket.

A templom elrendezése téglalap alaprajzú, négyszögletes, egyenes szentélyzáródású, szentélye dongával boltozott, hajója síkfödémmel fedett.

A templom legendája

A török időkben elpusztult falu távolabb épült újjá, a templom feledésbe merült, teljesen benőtte az erdő.

 

Egyszer egy pásztor a völgyben legeltette teheneit és a csordából egy bika elkóborolt.

 

A pásztor az állat keresése közben harangszót hallott, és megtalálta bozótba gabalyodott állatot, amely az elhagyott régi templom harangjának a kötelét rángatta.

 

A pásztor elújságolta a hírt a faluban. Másnap a falusiak megtisztították a templomot és környékét.

Horváth Zsolt fotós több alkalommal bemutatta a Sokszínű vidék olvasóinak az ország gyönyörű helyeit, és ezúttal sem tesz másként. Ezúttal éppen Mánfán kalandozott, ahol gyönyörű felvételt készített a sokak szerint legszebb fekvésűnek emlegetett Árpád-kori templomról.

horváth zsolt

Az egykori Malafalva településből mára csak a XII. században létesített temploma maradt meg, melyet a későbbi korokban több ízben átépítettek, bővítettek. Az egykori település a török időkben is lakott volt, de a kevés megmaradt falusi a templomtól kicsit távolabb költözött, így a templom környéke elnéptelenedett. A település mai neve Mánfa, a templomot pedig sokan – nem érdemtelenül – a legszebb fekvésű Árpád-kori templomként emlegetnek

– fűzte a szeptember 12-én készített fotó mellé Facebook-bejegyzésében.

Kapcsolódó
Somogy megye Árpád-kori gyöngyszeme az ősi zsákfalu
Gyugy kincsei az Árpád-kori templom és a különleges kálvária.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik