Természetbarát emlékhelyet avattak a Maros mentén – írta egy Facebook-bejegyzés.
Évek óta helyi önkéntesek, jó szándékú civilek tartják rendben a Csongrád-Csanád megyében kialakított, Maros-parti tanösvényt.
A zöld jelzésű túraút Makót és Apátfalvát köti össze, ennek mentén, éppen félúton, a 4,8 kilométeres ponton alakítottuk ki Mendei Árpád emlékére a pihenőhelyet. A jövőben szeretnénk az ösvényt is az ismert természetbarátról elnevezni
– mesélte lapunknak Szilágyi Lajos lokálpatrióta, természetjáró.

A helyi természetbarátok összefogásával kisebb fajta csodát hoztak létre a folyóparton, végleges formát öltött Mendei Árpád tanár úr emléke. A makói és apátfalvi önkéntesek 50 fő részvételével avatták az igényesen kialakított emlékművet.
A paddal szegélyezett hangulatos pihenőhelyen arcképpel gravírozott emléktábla viseli Mendei kedvenc Eötvös Lóránd-idézetét.

Joó Zoltán helyi természetbarát saját maga, és Szilágyi Lajos sporttársa nevében bejegyzésben köszönte meg a segítők munkáját. A turista emlékhely megvalósítását támogatta az Apátfalvi Önkormányzat, Szekeres Ferenc polgármester, Molnár András, a Makói Mozaik munkatársai, Kiss Attila kereskedő, Kovács Gábor (tanár), Fekete Tíbor, a kiszombori Smith Ferenc és családja, valamint Mendei Csaba.