Virágzó vidékünk

Rossz szezonja volt a krizantémnak, de nem drágul sokat

Pixabay
Pixabay

Egy Heves környéki őstermelő, aki hosszú évek óta foglalkozik családjával krizantémneveléssel úgy nyilatkozott a Heolnak, hogy az idei nyár a legnagyobb körültekintés mellett sem kedvezett a termesztett virágnak. Akkora volt a hőség napokon keresztül, hogy a több ezer szál krizantém virágbimbói egyszerűen megsültek.

Hiába öntöztük, árnyékoltuk, nagyon sok virág tönkrement. Amik megmaradtak, azok is nehezen bontanak virágot, és sokkal kisebbek, mint egy évvel korábban

– mondta el a portálnak Katalin, aki hozátette azt is, hogy ilyenkor már megjelennek a törzsvásárlói, de idén jóval kisebbnek tűnik a kereslet.

Érezhető, hogy az emberek sokkal takarékosabban gazdálkodnak a közelgő tél előtt. Többnyire a kaspós krizantémot részesítik előnyben, amelynek ára 5-600 forintnál kezdődik, mérettől és fajtától függően. A nagyobb, látványosabb cserepes növényekért maximum 1500-2000 forintot lehet kérni.

A szálas virágért a jövő héten indul meg a roham, bár idén ebből jóval kisebb lesz a kínálat a fenti okok miatt.

Tavaly a legdrágább, nagyfejű krizantémért 400 forintot kértek, s idén sem lesz drágább 500 forintnál. Ez az ár ugyan nem tükrözi a befektetett munkát és energiát, de ennél többet aligha tudnak áldozni a vevők idén a halottak napi  virágra

– emelte ki az őstermelő.

Kapcsolódó
Már nem a fehér színű krizantém a legkelendőbb
Országrészenként is eltérő a trend.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik