Virágzó vidékünk

Megszámlálják a Balkánra vonuló nádiposzátákat

mme / Lendvai Csaba
mme / Lendvai Csaba
A romániai Duna-deltában dolgozó magyar csapatok besegítenek az ottani kollégák munkájába is.  

A fülemülesitke vonulását vizsgálják magyar kutatók – írta a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az apró nádiposzátaféle egyedszám csökkenésének megállítása céljából Görögországban, Romániában és Albániában megfigyeléseket végeznek magyar kutatók. A Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület programjának keretében felmérik, hogy a nyugat-balkáni régiónak mekkora szerepe van a (Magyarországról és a Duna-delta vidékéről érkező) állományok vonulásában és telelésében.

mme / Vígh Lívia

Az expedíció során a szakemberek október 1. és november 12. között a romániai Duna-deltában, a görögországi Amvrakikos-ban és az albániai Orikum-ban végeznek megfigyeléseket és gyűrűzést.A fülemülesitke egy ritka és különleges nádiposzáta faj, a többi nádi poszátával ellentétben nem repül a Szaharán túlra, hanem a Mediterrániumban tölti a telet. Az énekesmadár érzékenysége miatt hamar reagál az élőhelyi változásokra.

mme / Németh András

Az elmúlt években a feltételezett balkáni vonulási útvonalakon egyre délebbre jutottak a kutatásban résztvevő szakemberek. A korábban végzett felmérések eredményei hozzájárultak a vándorlás szempontjából kulcsfontosságú vizes élőhelyek védetté nyilvánításához Albániában és Montenegróban is.

Kapcsolódó
Rejtélyes madarak után kutattak a magyarok Moldovában
A rövid távon vonuló fülemülesitke csak a legjobb minőségű helyeken fészkel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik