Virágzó vidékünk

Főhadiszállást építhettek a tatárok a bugaci Aranymonostor romjain

felegyhazikozlony.hu
felegyhazikozlony.hu

Már 11 éve tart egy régészeti feltárás a bugaci aranymonostornál. Ezen a vidéken szisztematikusan folynak az Árpád-kori templomok kutatásai a kecskeméti Katona József Múzeum vezetésével, hogy minél többet minél pontosabban megismerjünk az egykori települési hálózatból és a tatárjárás időszakáról is – olvastuk a Félegyházi Közlönyben.

A kiskunsági területek a tatárjárás kutatásának kiindulási pontja. Erre vonatkozó feltárások voltak például Szankon 2017-ben és 2021-ben, valamint Kiskunmajsán 2016-ban, ahol a kortárs források által leírt kannibalizmus nyomait is sikerült hitelesen megfigyelni. Ebbe a körbe illeszkedett a 2016-os Bugac-pétermonostori feltárás, amelynek során kivégzett kisgyermekek holttestét találtuk meg

– mesélt a lapnak a feltárásokról Dr. Rosta Szabolcs, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója.

wikimedia commons

A szakember arról beszélt, hogy a sok legyilkolt állat, szopós borjak, macska és sertés mellett egy agárszerű kutya maradványaira is rábukkantak, amit buzogánnyal is megütöttek és karddal is megvágtak.

Azt is valószínűsíteni tudtuk, hogy ezek a leletek összefüggésbe hozhatók 1241 vérgőzös pillanataival, amikor a mongolok mindenkit megsemmisítettek a korabeli központi városban. A kutya pedig a gyerekeket védhette. Ezek az elmúlt évek kutatásainak kiemelkedő eredményei, amelyek reményeink szerint idén is folytatódnak

– részletezte a szakember, aki kifejtette a cikkben, hogy ezek és más leletek is azt bizonyítják, hogy a tatárjárás idején komolyabb ellenállás volt a magyarok részéről, mint amit eddig a szakirodalomban leírtak.

Azt már megtudtuk az elmúlt évek alatt, hogy a többszörös körárokrendszerekkel és erődítésekkel egykori templomokat és falvakat védtek. Ez például Szankon a feltárt templom erődítésnél megfigyelhető. Ilyen módszerekkel próbálták a bugaci Aranymonostort is védeni, amit egy nagy köralakú árokrendszer ölelt körbe. Nyilvánvaló az is, hogy eközben nyíltszíni városvédő csatákra is sor került. Mintegy 900 méter hosszan rengeteg fegyveralkatrészt találtunk. Látszik, hogy a település szélén a magyarok felvehették a harcot, így próbálták a támadókat távol tartani. Végül azonban a monostor köré beszűkült az ellenállás

– emelte ki Dr. Rosta Szabolcs, hozzátéve, hogy ami igazán különleges most a szakemberek számára – és várhatóan ez hosszútávon is a figyelem középpontjába kerül – hogy rendkívüli mennyiségben találtak zúzott állatcsontot a belső árkokban. A háziállatok mellett vadállatok – vaddisznó, nyúl, szarvas – maradványai is előkerültek komolyabb mennyiségben.

Wikimedia Commons/képes krónika

Az archeozoológus szerint nagy valószínűséggel azért ölték le a fiatal állatokat és a vadakat, mert nagyobb mennyiségű ember élelmezéséről kellett gondoskodni. Ez arra enged következtetni, hogy az ostrom után a mongolok kiépíthettek itt egy főhadiszállást, ahol egy nagyobb hadtest állomásozhatott hosszabb ideig, akár egy télen át. Ami ezt alátámasztja, hogy tudjuk: 1241 – 1242 fordulóján a mongolok gyakorlatilag kiirtották a környéket, és itt, a monostornál, valamint az azt övező városban egy félig megmaradt infrastruktúrára épülhetett rá a főhadiszállás. Ez egy komoly, új eredmény

– hangsúlyozta a múzeum igazgatója.

Az elmúlt 10 év kutatásai oly mértékben megváltoztatták a tatárjárásról alkotott eddigi elképzeléseket, hogy újra kell írni, újra kell értékelni az ekkor nagyhatalmi státuszban lévő Magyar Királyság szerepét, a kor társadalmi felépítését vagy militarizáltságáról alkotott elképzeléseinket. A magyarok ellenállása a mongol támadás időszakában jelentősen nagyobb volt, mint ahogy az jelenleg általánosan ismert, lényegében minden településre és minden személyre kiterjedt

– így a szakember, aki megjegyezte, hogy ez az évtized abszolút új irányvonalat szabott az egyik legkomolyabb kollektív emlékünk, a tatárjárás korának értelmezésében, aminek nyomán jelentős mértékben lehet újraírni az ismeretanyagunkat.

Kapcsolódó
Bencés monostor maradványait tárták fel Zalaváron
A lelőhely régészeti feltárása az 1950-es évek elejétől indult meg.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik