Virágzó vidékünk

Árpád-kori lakóház nyomaira bukkantak Kecskeméten

December közepe óta dolgoznak a Katona József Múzeum munkatársai a 18. században épült kolostorépületben.

Különleges régészeti feltárás zajlik Kecskemét központjában, írta a Baon.

Kapcsolódó
Sírrablók fosztogatták Zamárdiban az avar kori temetőt
1972-ben kezdték el a több ezer sírt tartalmazó temető feltárását.

A Kodály Intézet kolostorépületének felújítását megelőzően több teremben közel három méteres mélységig leásnak a szakemberek. Az egyik tanári szoba alatt egy 13. századi lakóház nyomait találták meg.

December közepe óta dolgoznak a Katona József Múzeum munkatársai a 18. században épült kolostorépületben. Öt teremben – a korábban koncerteknek is helyet adó nagyteremben, tanári szobában és egy mosdóban is – két-három méter mély gödör tátong, van, ahova csak létrával lehet leereszkedni.

A termek közepén megvan az eredeti rétegződés, a középkori Kecskemét, ahol a 13. századból, tehát az Árpád-korból származó nagyobb lakóépület maradványait ásták ki körülbelül 2,5 méterrel a padlószint alatt

– mondta a portálnak Fazekas András Kristóf régész, az ásatás vezetője.

A homokos és törmelékes feltöltési rétegben fémkeresővel már közel harminc régi pénzt találtak, így például Zsigmond király idejéből származó váltópénzeket, parvusokat, quartingokat, egy 1859-es, azaz Ferenc József által veretett érmét és egy 17. századi nürnbergi zsetont vagy számolópénzt, amelyet a kereskedők pénzhelyettesítőként használtak.

Kapcsolódó
Megmenekülhet az enyészettől Sissi egykori kedvelt fürdőhelye
A lepusztult műemlék épület tavasztól ismét régi fényében ragyoghat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.