Elegáns, ötcsillagos szállodaként újul meg Balatonfüred egyik legszebb villaépülete. Eredeti állapotába hozzák helyre a fürdőtelepen, a századelőn épült egykori Rodostó-villát. A magánberuházás révén elkészülő Hotel Rodostó még ebben az évben kinyit, olvasható a város weboldalán.
Az 1908-ban épített Rodostó-villa (Táncsics Mihály utca 7.) értékesítését az önkormányzat kétszer is meghirdette nyílt pályázaton, mígnem 2020 októberében vásárolta meg a meglehetősen leromlott állapotú ingatlant Laki Péter cégcsoportja.
A LAKI Épületszobrász Zrt. nevéhez több ikonikus, nemzeti értéket képviselő épület felújítása is fűződik, egyebek mellett a fertődi Esterházy-kastély, a keszthelyi Festetics-kastély, az egri érseki palota, a Szépművészeti Múzeum, a Pesti Vigadó, a Zeneakadémia, a Széchenyi fürdő illetve az Opera épületrekonstrukciója.
Egész életemben a régi épületek értékmentését tartottam hivatásomnak. Vonzódom ezekhez az épületekhez, tíz éve rendszeresen élem Balatonfüredet, ezért vásárolta meg a cégem a Rodostó-villát. Feltett szándékom, hogy ezt a gyönyörű épületet megmentem, eredeti állapotába újítjuk fel, s a cégemet jól reprezentáló büszkeségként szeretnék tekinteni rá
– nyilatkozta korábban a portálnak Laki Péter cégtulajdonos.
A tizenhárom szobás szálloda a századfordulós Balatonfüred eleganciáját fogalmazza újra: tágas, nagyvonalú terek, természetes anyagok és klasszikus formavilág. A szobákban számos eredeti építészeti elem is megmaradt, például az eredeti kőburkolatok és a régi faablakok. A szálloda régi villaépület-részének két emeletén 5-5 elegáns lakosztályt alakítanak ki, ezek mellett helyet kap három modern, kertkapcsolatos apartman is.
A villát impozáns kert veszi körül: a vendégek minden szobából kapcsolódhatnak majd a balatoni tájhoz. Mini konferenciaterem, wellness-részleg, a villa tetején pedig nyitott étterem és bár szolgálja majd az ideérkezők kényelmét.