Virágzó vidékünk

Elárverezik Szombathely kultikus szállodáját

HotelClaudius/Facebook
HotelClaudius/Facebook
Az árverésre körülbelül egy év múlva kerülhet sor.

2020 óta zárva van Szombathely egyik ismert szállodája, a Claudius Hotel, ami 1972-ben épült a város egyik legszebb pontján, a Csónakázótóval szemben. Sorsáról még nem született döntés, azonban egyre esélyesebb, hogy épp úgy elárverezik, mint a Savaria Szállót korábban, írja a Nyugat.

A kultikus szállodát régi tulajdonosai 2012-ben adták el, ám a vételár megfizetésére máig nem került sor, így hosszú pereskedés indult, melynek lezártával a szálloda több mint egy évtized után visszakerült korábbi tulajdonosa birtokába.

Előzetes találgatások már voltak róla, hogy a per végén elárverezésre kerül a kultikus szálloda, és most ez a forgatókönyv látszik beigazolódni. Úgy tűnik  a Claudius Hotelt is nyilvános elektronikus árverésen bocsájtja majd licitre a felszámoló, akárcsak a Savaria Szállót

– áll a közleményben.

Az árverésre körülbelül egy év múlva kerülhet sor, ahol bőven a piaci értéke alatti összegért lehet majd az ismert hotelhez hozzájutni.

Kapcsolódó
Újranyit Sopron híres szállodája
Megmenekült a Hotel Lövér.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik