Virágzó vidékünk

Megépült a világ leghosszabb kerékpáros alagútja

Áprilisban nyitják meg a világ leghosszabb, gyalogosok és kerékpárosok számára épített alagútját a norvégiai Bergenben. Az eseményt futóversennyel és kerékpáros felvonulással indítják - közölte az Euronews.

A 2,9 kilométer hosszú szakaszon, mely Fyllingsdalen és Mindemyren lakónegyedek között teremt kapcsolatot, közel tíz percig kell tekerni, hogy átjussunk, míg gyalog 30-45 perc alatt lehet átsétálni.

Az alagút a Løvstakken hegy alatt halad, de az átbiciklizők ebből semmit nem észlelnek, láthatnak viszont színes világítást, díszeket, szobrokat és még a hőmérséklet is szabályozott.

Az alagút megépítésének környezetvédelmi okai is voltak, céljuk, hogy minél többen válasszák a kerékpározást, gyaloglást autózás helyett. Így csökkenhet a város forgalma, valamint a károsanyag-kibocsátás is.

Érdekesség, hogy bár az Egyesült Államokban Seattle közelében van egy ennél hosszabb, 3,6 kilométeres alagút, ahol kerékpározni lehet, ám az nem ebből a célból épült, hanem egy elhagyatott vasúti alagutat alakították át. Így a norvég azok közül az első, melyeket kifejezetten erre a célra készítettek.

Kapcsolódó
Hollandiában található a világ első kerékpáros könyvtára
Az utrechti könyvtár lehetőséget kínál a kerékpárosoknak, hogy kerékpározással tölthessék fel e-eszközeiket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik