Virágzó vidékünk

Lakott területen is kilőhetők a vaddisznók a Balatonnál

Pixabay
Pixabay
Rendőrségi engedéllyel belterületen is elejthetők a vaddisznók Balatonmáriafürdőn.

Évtizedek óta problémát okoznak már a vaddisznók Balatonmáriafürdőn. Az állatok több szabadstrandot is feltúrtak és dagonyázóhelyeket alakítottak ki a területen. A nádasokat sem kímélték, sok helyen letaposták a vízinövényt. Idén a szokásosnál is jobban feltúrták a földeket, még egy ingatlan udvarába is bemerészkedett egy 8-10 vaddisznóból álló konda, melynek két tagja a február végén érkező tulajdonosra rá is támadt. A tulaj csak az utolsó pillanatban tudott beugrani a kocsijába. Az állatok több gyümölcsfát is tönkretettek és a drótkerítést is felszakították.

Hosszú évek alatt a Balaton partjánál 80–100 méteres hosszúságban kialakult egy úgynevezett szárazulat, ahol a vaddisznók mellett rókák és sakálok is meghúzzák magukat.

Korábban a balatonmáriafürdői önkormányzat megkereste a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot, mint az illetékes vadászatra jogosult szervezetet, ők akkor közölték, hogy csak a legvégső esetben javasolják, hogy belterületen kilőjék a vaddisznókat.

Úgy tűnik, ennek ideje most jött el. Rendőrségi engedéllyel belterületen is ki lehet lőni vaddisznót Balatonmáriafürdőn – tájékoztatta Fekete István, a dél-balatoni vadgazdálkodási tájegység fővadásza a Sonline-t.

Mivel a belterület nem része a vadászterületnek, ezért azon vadászati tevékenységet lőfegyverrel és csapdázással sem lehet végezni. A kilövésre viszont így is van lehetőség, ha a helyileg illetékes rendőrség engedélyezi. Az eljárást bárki, az önkormányzat is kezdeményezheti, a végrehajtó azonban csak vadászfegyverrel rendelkező szakember lehet

– mondta a tájegységi fővadász. Fontos kiemelni, hogy mivel üdülőhelyről van szó, ezért kizárólag a téli és a kora tavaszi időszakban lehet állatot kilőni. A fegyver mellett érdemes lenne mobil és fix vadbefogókat is alkalmazni.

Azért jelennek meg gyakrabban vadak a településeken, mert a természetes élőhelyük egyre csökken. A vaddisznók, rókák jól alkalmazkodnak, ezért tudnak élelmet szerezni és búvóhelyre lelni a lakott területeken is.

Kapcsolódó
Egyre bátrabban garázdálkodnak a vaddisznók a Balatonnál
Kilőni nem lehet a vadakat, pedig már a házak udvarába is bemennek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik