Mintegy húsz évvel ezelőtt kisebb botanikai szenzációnak számított, hogy a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén megtalálták a kis forrásfű jelentős állományát – írta meg cikkében a Körös-Maros Nemzeti Park.
Ezt a nehezen észrevehető növénykét – melynek halványzöld párnácskái főként a sovány csenkesz és a sziki üröm csomói között fedezhetők fel –, mindeddig csak a Dunántúlról ismerték és elterjedése is inkább atlanti-mediterrán típusú volt. Először a mezőgyáni Csobán-sziken, később a Tiszántúl több pontján, illetve, mint később kiderült, a határon túli, partiumi területeken is sikerült felfedezni.
Itteni termőhelyein inkább az ürmös puszták nedvesebb változatait részesíti előnyben, de szívesen elfoglalja a gyepeken található egyéb nedves részeket is (régi keréknyomok, taposások). Vízigényét jól jelzi, hogy kizárólag a csapadékosabb telek után, a nedves talajfelszínen jelenik meg, általában már március végén, de apró fehér virágait április közepe táján hozza. Nyárra a növény eltűnik.
Az eddigi eredmények alapján a Kis-Sárrét azon szikesedő gyepein találkozhatunk vele, melyek homokos hordaléktalajokon alakultak ki. Ilyen az említett Csobán-szik, valamint a geszti Csillaglapos, és a szintén geszti Nyári-járás.
Az eredetileg csak forrásfűként emlegetett növény a kis forrásfű nevet azóta viseli, mióta Szeghalom határában egy amerikai forrásfűfajt is felfedeztek. Ez utóbbi valószínűleg behurcolt növény, Európában Magyarországon kívül még Lengyelországból ismertek állományai. A kis forrásfűnél termetesebb egyedei vannak, így az őshonos forrásfű a magyar nevezéktanban megkapta a „kis” jelzőt, elkülönítve ezzel az Amerikából behozott, a magyar flórára új forrásfűfajtól.
