Virágzó vidékünk

Tiltakoznak az önkormányzatok a balatoni vízleeresztés ellen

nekem a balaton/facebook
nekem a balaton/facebook
Azt kérik, ősszel történjen csak meg.

A nyári turisztikai szezon megvédése érdekében az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség levélben fordult az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz, azt kérve, hogy a Balaton vízszintjének csökkentését halasszák őszre, írja az MTI.

A levélben arra hivatkoznak, hogy a médiából származó értesülésük szerint a Sió-zsilip 2023. június 13-i megnyitása kapcsán elkezdték a Balatoni Hajózási Zrt. új kompjainak és katamaránjainak felhozatalát a Sió-csatornán. A polgármesterek korábbi tájékoztatás alapján úgy tudják, hogy a hajók felhozatala a Balaton minimum 15 centiméteres vízszintcsökkenésével járna.

A levélben hivatkoznak arra: a zsilipek megnyitását az OVF azzal indokolta, hogy a magas vízszint veszélyeztet egyes balatoni településeket, azonban “a tóparti települések eddig nem jeleztek semmilyen a magas vízállásból fakadó kárt, vagy veszélyhelyzetet”.

Nem tartják indokoltnak a vízeresztést, mert a nyári párolgási veszteségek miatt a tó vízszintje így is napról napra csökkenni fog, és az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nyár közepén már jelentkeznek az alacsony vízállás miatti gondok

– áll a közleményben.

A levél végén a BSZ elnöke kéri, hogy a Sió-zsilip megnyitása ügyében az OVF egyeztessen az önkormányzatokkal, és ossza meg velük, ha van olyan megbízható időjárás előrejelzés, “amely nagy biztonsággal további jelentős esőzéseket prognosztizál a tó vízgyűjtőjére”.

Június 13-án megkezdődött az óvatos vízeresztést a Balatonból a Sió-zsilipen keresztül, mivel a tó vízállása elérte, sőt valamivel meg is haladta a szabályozási szintet. A vízeresztés mértéke jelenleg percenként egy köbméter, és ekörül marad a héten, a továbbiakról még nincsenek információk

– közölte szerdán a szóvivő.

Kapcsolódó
Megnyílhat a hajók előtt a Sió-csatorna
Megnyithatják a Sió-csatornát a hajók számára.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik