Virágzó vidékünk

Palicson épül a mórahalmi fürdő konkurenciája

subotica.com
subotica.com
A tervek szerint július 31-ig kell elkészülnie a Mórahalomtól fél órára lévő palicsi aquaparknak.

A Délmagyarország arról számolt be, hogy a mintegy 4,5 hektáros területen minden lesz, ami Mórahalmon is van, de a homokháti városvezetés és az illetékesek egyelőre nem tartanak a konkurenciától, inkább a határon átnyúló együttműködés fontosságát hangsúlyozzák.

A cél az, hogy büszkék lehessünk a fürdőre, amelyben lesz gyógyvizes medence, hidegvizes úszómedence, szauna, jakuzzi, élménypark is, és legalább olyan színvonalú lesz, mint a mórahalmi fürdő, ha nem még annál is jobb

– jelentette ki magabiztosan a palicsi aquapark kivitelezésének megkezdése előtt 2018 nyarán Bogdan Laban, Szabadka akkori polgármestere.

Négy és fél éve kezdődött az aquapark építése, amire közel 8 millió eurót költöttek és aminek július 31-ig kell elkészülnie. Júliusban a próbaüzem zajlik vendégek nélkül.

Palics mindössze 23 kilométerre található a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőnek otthont adó Mórahalomtól, ha nem lenne határ a két ország között, körülbelül fél óra lenne az út.

Mórahalom városa mindig is fontosnak tartotta a határon átnyúló együttműködést, most is több ilyen projektünk van. Együttműködő partnerként tekintünk a palicsi aquaparkra. Mi mást kínálunk szolgáltatási körben és elérhetőségben is, hiszen a mórahalmi fürdő négyévszakos, ezért semmiképpen sem tekintünk konkurenciaként Palicsra

– mondta Berta Zsolt, a fürdő marketing-igazgatója. Farkas Gábor fürdővezető ezt megerősítve hozzátette, szerinte a palicsi intézmény más igényt elégít ki, wellnessben például kevésbé lesznek erősek.

Az optimista nyilatkozatok ellenére a mórahalmi fürdőnek azért jelenthet konkurenciát az új létesítmény, mert vendégeinek jelentős része Szerbiából érkezik és közülük legtöbben a határátkelésre panaszkodnak. Egy szabadkai pár így foglalta össze: ha valaki utazik egy órát egy szerbiai településről Mórahalomra a fürdőbe, majd háromszor annyit vár a határon, lehet, hogy meggondolja, átjöjjön, vagy álljon meg inkább Palicson.

Kapcsolódó
Meglepetés született, ez lett az Év Fürdője 2018-ban
Az elmúlt hónapokban közel 200 hazai fürdő mérettette meg magát Magyarország legnagyobb fürdőversenyében.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik