Virágzó vidékünk

Telkeket árvereznek el az egyre népszerűbb alföldi községben

algyo.hu
algyo.hu

Magánszemélyek licitálhatnak nyolc beépítetlen telekre Algyőn, a dél-nyugati lakórészben, a Kiserdő soron, írja a Délmagyar.

Az ajánlatokat szeptember 20-án 16 órakor lehet majd megtenni a polgármesteri hivatal dísztermében.

Molnár Áron polgármester a lap megkeresésére közölte, korábban is licitálás formájában értékesítettek ingatlanokat, ez bevált módszer. Elmondta, évekkel ezelőtt ezt a nyolc, külön-külön 500 négyzetméteres telket kivette a képviselő-testület az eladásra szánt ingatlanok listájából azért, mert úgy vélték, ha kínálkozik a lehetőség valamilyen beruházásra, akkor az itt kap majd helyet. Ennek azonban már körülbelül 5-6 éve, azóta azonban nem érkezett olyan lehetőség, amivel élni tudtak volna, így most az eladás mellett döntöttek a képviselőkkel.

A polgármester kiemelte, azért is döntöttek így, mert továbbra is nagy az érdeklődés a település iránt, valamint a már ott élők is szívesen vásárolnának telket, ahol építkezni tudnak.

Algyő népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2011 óta 7,6 százalékkal nőtt a lakosságszám. A Központ Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly ősszel 5926-an laktak a Tisza-parti községben, az előző népszámlálás óta, vagyis 2011 óta ez 418 fővel való gyarapodást jelent.

A polgármester jelezte, a most árverésre bocsátott telkek mindkét oldalán nagyobb intézményi terület található. Ugyanis a terület közvetlen szomszédságában van az általános iskola, a sportközpont, a jégpálya és a fürdő is. A telkek a településközponttól körülbelül 800 méterre, a 47-es főúttól pedig mintegy 450 méter távolságra fekszenek. Az utcában rendelkezésre áll vezetékes víz, valamint a szennyvízelvezetés is megoldott, továbbá az elektromos áram és a földgáz gerinchálózata is rendelkezésre áll a két szomszédos utcában.

Az értékesített területek megvásárlóját beépítési kötelezettség terheli, ennek határideje az adásvételi szerződés megkötését követő 3 év.

Kapcsolódó
Kihal a falu: „a fiatalok elmennek, mikor megtudják, hogy 12-szer kell nyírni a füvet egy nyáron”
Egy helyi lakos szerint néhány éve többen hazamentek, de a tűz hamar eltűnt belőlük.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik