Virágzó vidékünk

Kalandrapacsirta feltűnése a legújabb madárszenzáció az Alföldön

wikimedia commons
wikimedia commons
A hazánkba tévedt példány valószínűleg az első vonulók egyike lehetett.

Magyarországon rendkívül ritkán előforduló, érdekes nevű madárfajt, kalandrapacsirtát figyeltek meg néhány nappal ezelőtt a Körös-Maros Nemzeti Parkban. A különleges madár Hódmezővásárhely határában, a Csomorkányi-legelőn bukkant fel, tájékoztatott a nemzeti park.

A feljegyzések szerint hazánkban 1947-ben láttak először kalandrapacsirtát. Az azóta eltelt több mint hét évtized során a mostanival együtt csupán tízszer sikerült megfigyelni egy-egy példányt.

A tíz alkalomból négyszer a Körös-Maros Nemzeti Park területén bukkantak fel ilyen madarak: 1999-ben Kardoskúton, a Fehér-tó melletti gyepen, 2006-ban a Királyhegyesi-pusztán, 2014-ben Makó mellett, a Montág-pusztán, most pedig a Csomorkányi-legelőn.

A kalandrapacsirták tőlünk jóval keletebbre, Románia délkeleti részén (Román-Alföld), Törökországban, Kazahsztánban és Oroszország ázsiai részein költenek. A mezei pacsirtáknál testesebbek, aránylag vastag a csőrük és nyakuk alsó részén egy jellegzetes, fekete mintázat található.

Őszi vonulásuk szeptemberben kezdődik, ez a hazánkba tévedt példány is valószínűleg az első vonulók egyike lehetett.

A megfigyelt madár a marhák által legeltetett gyep melletti földúton mozgott, időnként fel-felugrándozott. Később beszállt a magasabb fűbe, majd onnan is kisétált, végül beszállt a szarvasmarhák közé.

Kapcsolódó
Tavaszt hozhat Zsuzsanna és a pacsirták éneke
Február 19-e a néphagyományban időjósló nap.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik