Virágzó vidékünk

Olivabogyót szüretelnek a Balaton-felvidéken

MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás
A Balaton-felvidéki Szent György-hegyen, Török Csaba borászatának szőlőültetvényeiben állnak azok az olajfák, amelyek bogyóiból az első magyar olívaolajok készülnek.

Már javában szüretelik a szőlőültetvény olajfáiról a bogyókat. A szüret ugyanúgy október végén, november elején van, mint a Mediterráneumban, mert a hazai nyári hőmérséklet megfelelő ahhoz, hogy a fa értékelhető termést hozzon.

MTI/Vasvári Tamás

A 2HA Szőlőbirtok és Pincészet első olajfái több mint tíz éve lettek telepítve, de amint azt a borász egy korábbi cikkben a Veolnak elmondta, számos hibát elkövettek, például a fajtaválasztás sem volt mindig szerencsés, de az elültetés minőségén is nagyon sok múlik, ezért a fák nagy része kipusztult.

MTI/Vasvári Tamás

Az olajfák gondozásánál, nevelésénél több fontos szabályt is be kell tartani. Egyrészt ez a növény Magyarországon Török Csaba szerint csak azokon a speciális mikroklímával rendelkező helyeken él meg, amelyek a szőlőtermesztés számára is ideálisak. A szakszerű elültetés és a megfelelő pH-értékű talaj mellett az is sokat számít, hogy a telepítést követő két-három télen megfelelő takarást kapjon a fa, hogy ne fagyjon el.

MTI/Vasvári Tamás

Török Csaba tavaly novemberben palackozta az első hazai termesztésű extra szűz olívaolajat a birtokon szüretelt olivabogyókból, melyek 35 fáról kerülnek a vödrökbe vegyes állapotban, tehát akad köztük zöld, kékes-lilás, valamint már fekete bogyó is.

Kapcsolódó
Olivabogyóból készítenek csodabrikettet
Tunéziában olajbogyóból készül az új szuperfűtőanyag.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik