Ártéri erdőket mentenek meg Európa Amazonasán

A következő öt év során összesen 20 millió eurós költségvetésből 29 folyó menti helyszínen végeznek el élőhely-helyreállításokat a szakemberek.

2023 októberében elindult az új, EU által társfinanszírozott LIFE RESTORE for MDD projekt a Mura, Dráva és Duna mentén – azon az összefüggő védett területen Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Magyarországon és Szerbiában, ahol a világ első, öt országra kiterjedő UNESCO bioszféra-rezervátuma található.

Az öt országban 17 intézmény, köztük a természetvédelmi, vízügyi és erdészeti kezelő szervezetek és regionális közigazgatási szervek, valamint egyetemek és civil szervezetek a WWF Ausztria vezetésével közösen dolgoznak a folyóvízi ökoszisztémák és ártéri erdők természeti állapotának helyreállításán a három folyó mentén, az „Európa Amazonasaként” emlegetett területen.

A projekt keretében a következő öt év során a 17 partnerszervezet közt megoszló, összesen 20 millió eurós költségvetésből 29 folyó menti helyszínen végeznek el szakemberek élőhely-helyreállításokat – a cél 2472 hektár ártéri erdő kialakítása és állapotának javítása, 54 230 méternyi mellékág visszacsatolása, holtágrehabilitációs beavatkozások és 966 000 köbméter hordalék szétterítése új kavics- és homokpadok létrehozására. Ezek az akciók nemcsak értékes élőhelyeket biztosítanak a ritka hal- és madárfajok számára, hanem egészségesebb és a szárazsággal szemben ellenállóbb ártéri erdőket hoznak létre.

Ez a számos innovatív elemet tartalmazó LIFE projekt a nemzetközi együttműködés és közös természet-helyreállítási erőfeszítések példaértékű modellje, amely életre kelti az UNESCO Mura–Dráva–Duna Ötoldalú Bioszféra-rezervátumot. Ez az eddigi legnagyobb élőhely-helyreállítási projekt a régióban, és így jelentős lépés környezetünk és a természet védelme érdekében

– mondta Lisa Wolf, a WWF Ausztria LIFE projektmenedzsere.

A Mura, Dráva és Duna kiterjedt ártéri erdei az egész Duna-medencében a legnagyobbak, így menedéket nyújtanak a kontinentális Európa legnagyobb fészkelő rétisas-állományának, valamint a veszélyeztetett fekete gólyának is. E folyók komplex ökoszisztémái kavics- és homokpadjaikkal, szigeteikkel, holtágaikkal és dús rétjeikkel hihetetlenül gazdag biodiverzitásnak adnak otthont. Emellett évente több mint 250 000 vándormadár megállóhelyeként is szolgálnak. A jól megőrzött ártereknek kulcsszerepük van a tiszta ivóvíz biztosításában és a klímaváltozás következtében egyre növekvő árvizekkel szembeni védekezésben is. Sajnos a folyómedrek korábbi helytelen kezelése, az ártéri erdők túlzott használata és az inváziós fajok terjedése folyamatos fenyegetést jelent ezekre a kulcsfontosságú ökoszisztémákra és az általuk támogatott helyi közösségekre.

A LIFE RESTORE for MDD projekt fontos kiegészítése az Európai Zöld Megállapodásnak, valamint az EU Biodiverzitás Stratégia 2030 és a Természet helyreállításáról szóló EU-rendelet végrehajtásának is lényeges eleme. Emellett jó nemzetközi példa arra, hogy öt ország hogyan tud együtt dolgozni a kulcsfontosságú ökoszisztémák helyreállítása érdekében úgy, hogy a természet és az emberek is jól járjanak.

A magyarországi folyószakaszokon összesen 7 helyszínen valósítanak meg élőhely-helyreállítást a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területéhez tartozó Mura-menti Tájvédelmi Körzetben és a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. A horvát oldalon és a felsőbb szakaszokon induló beavatkozásokkal együtt ezek mind jelentősen hozzájárulnak a régió fejlődéséhez és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodáshoz

– emelte ki Barina Zoltán, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője.

A Mura, Dráva és Duna mentén 700 km-en, 930 000 hektáron elterülő, UNESCO által kihirdetett bioszféra-rezervátum létrejötte fontos mérföldkő volt a határokon átnyúló természetvédelemben. A LIFE RESTORE for MDD projekt ezt az együttműködést szeretné a következő szintre emelni, megmutatva, hogy a nagy léptékű természet-helyreállítási kezdeményezések hatékony válaszokat tudnak adni olyan globális kihívásokra, mint az élőhely-degradáció, a klímaváltozás vagy a biodiverzitás csökkenése.

Kapcsolódó
Továbbra is kincsként óvják Európa Amazonasát
Összegyűjtik a rendelkezésre álló ismereteket a madaras és halas élőhelyekről, az általános természeti állapotról és a folyók hordalékháztartásáról.