Virágzó vidékünk

Megkeresztelték az ország egyik leghosszabb völgyhídját

mti/varga györgy
mti/varga györgy
A Márton nevet kapta.

Hét évvel a 86-os út Zalalövőt elkerülő szakaszán kialakított völgyhíd átadása után nevet is kapott az impozáns viadukt. A 600 méter hosszú műtárgyat dr. Székely János püspök, a szombathelyi egyházmegye főpásztora javaslatára Szent Mártonról nevezték el, írta a Zaol.

A völgyhíd építésének története

A 86-os út elkerülő szakaszának előkészítő munkálatait a hazánk európai uniós csatlakozását követően megnőtt közúti forgalom miatt 2008 szeptemberében kezdték meg. A beruházó az akkori közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. volt.

 

Az engedélyezési és kiviteli tervek 2011 végére készültek el. Az alapkő letételére 2014. március 26-án került sor.

 

A 600 méteres hídelemek betolása 2015 augusztusában kezdődött, a helyszínen gyártott elemek rátolása a pilonokra 2016. április 30-án fejeződött be. A híd átadását 2016. november 4-én tartották.

A viadukt megáldásával egybekötött névadó ünnepséget november 12-én, vasárnap tartották az objektum alatt, Keménfa közigazgatási területén.

Gyarmati Antal, Zalalövő polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a viadukt hazánk egyik leghosszabb főúti völgyhídja, s ennek köszönhetően átadását követően gyorsan a város és a környék egyik látványossága lett.

A híd elnevezése Szent Mártonról azért is kézenfekvő, hiszen a Saváriában, azaz a mai Szombathely helyén található egykori római kori településen született püspök élete során több alkalommal is megjárta ezt az utat Itália és a szülőföldje között

– említette a polgármester.

Kapcsolódó
585 méter hosszú az ország legújabb völgyhídja
24 méter magasan ível át a völgyön.
Olvasói sztorik