Nemkívánatos Tatán a vadludak oroszlánja

Az agresszív madár az emberrel is félelem nélkül szembeszáll.

A nílusi lúd eredetileg Észak-Afrika keleti részén, a Szaharától délre, valamint Szíriában volt honos, de mára behurcolták többek között Észak-Amerikába, Új-Zélandra és Ausztráliába, ahol állományuk egyre szaporodik.

Hasonló a helyzet Európában is. Az első madarakat még a XIX. században vitték Angliába díszmadárnak, s a megszökött példányok idővel oly stabil állományt alkottak, hogy 1967-ben már Hollandiában, később Belgiumban és Németországban is megjelentek.

Magyarországon is megfigyelték már költését, 2018-ban például az országos vadlúdszinkron alkalmával a Hortobágyon is észlelték.

Az agresszív, fészekfoglaló madár – melyet túlzás nélkül nevezhetünk a vadludak oroszlánjának – hazánkban is elszaporodott. Sasokat, gólyákat rugdos ki a fészkükből, amiket azután elfoglal. Sok országban már kilövik őket a többi madárfaj védelme érdekében.

Mivel sok problémát okoz a természetvédőknek és a gazdálkodóknak is, nem véletlen, hogy az Európai Unióban az elsők között került az inváziós fajok listájára, a vadludak legnagyobb európai gyülekezőhelyén, a Tatai Öreg-tónál pedig a nemkívánatos madarak közé.

A nílusi lúdnak, ahogyan a neve is mondja a Nílusnál lenne a helye, azonban díszmadárként behozták Európába és elszaporodott. A kinézetre mutatós madár azonban nagyon agresszív. Tudunk olyan esetről, hogy kivert egy rétisast a fészkéből, majd elfoglalta azt. Ha felbukkannak példányok, a vadsztársasággal egyeztetve próbáljuk megakadályozni a szaporodásukat

– nyilatkozta a kemma.hu érdeklődésére Szabó Máté, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre.

A harcias madár jóval nagyobb termetű a “normál vadludaknál”, kiszorítja az őshonos vízimadarakat, megtámadja és elpusztítja a kiskacsákat és a hattyúfiókákat is, mi több, az emberrel is félelem nélkül szembeszáll.

Kapcsolódó
Megérkezett Tatára a vadludak királya
Globálisan veszélyeztetett, fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint.