Virágzó vidékünk

Tavaly a Balaton volt a legnépszerűbb úti cél

pixabay
pixabay
Az előző évekhez hasonlóan a hazai turisztikai attrakciók közül jellemzően a fürdők, várak és kastélyok voltak a legnépszerűbbek 2023-ban is.

A Szallas.hu adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó átlagos foglalási ár éjszakánként 13 ezer forint volt, ami 17 százalékos emelkedést jelent 2022-höz viszonyítva, a régiók közül a Balaton, a települések között pedig Budapest, Siófok és Eger lettek 2023 legkedveltebb úti céljai, írta az MTI.

A szállásfoglaló portál a tavalyi évről készített összesítésében kiemelte: a magyar tenger térsége és Észak-Magyarország részesült a legnagyobb arányban a Szallas.hu weboldalán indított foglalásokból régiós összesítésben.

Minden ötödik foglalás alkalmával a Balatont választották 2023-ban, a foglalások 18 százalékánál pedig Észak-Magyarországra esett a vendégek választása

– ismertette Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője a közleményben.

A belföldi úti célok toplistáját a tavalyi évben Budapest, Siófok és Eger vezették. Ezeket követte Pécs, Szeged, Gyula és Hajdúszoboszló. A top tízes listán még Hévíz, Debrecen és Balatonfüred kapott helyet.

A Szallas.hu foglalások közel harmada hotelbe szólt 2023-ban.

A vendégek 28 százaléka választott apartmant, ötödük vendégházat, 15 százalékuk panziót, 5 százalékuk pedig egyéb típusú szállást. A foglalásokból összességében nagyobb arányban részesültek tavaly 2022-höz képest az apartmanok és a vendégházak. Ebből az látszik, hogy tovább erősödött az egyéb szálláshelyek népszerűsége.

Ez alól kivétel az őszi-téli időszak, illetve a hosszú hétvégék, amikor továbbra is a hotelek iránti kereslet indul be

– közölték.

Az október 23-ai hosszú hétvégén például hotelek terén a négycsillagos kategória volt a legkeresettebb, a szállodai foglalások több mint fele négycsillagos szállodába szólt.

Tavaly januárban 15 824 magyar szállásadó partnere volt a Szallas.hu oldalának, míg 2024 januárjában már 16 985, így 1 év alatt  több mint 7 százalékkal nőtt a magyar partnerállomány. Tavaly a foglalások száma az előzetes adatok szerint a 2022-es szint alatt volt, míg a foglalási érték stagnált 2022-höz képest.

Gonda Orsolya, a Szallas.hu értékesítési csapatának vezetője elmondta: a hotelpartnereik árbevétele stagnált vagy minimálisan emelkedett az átlagár emelkedése miatt 2023-ban.

Tavaly már lehetett érdemben beszélni a beutazó vendégforgalomról is, Gyulára hétvégente sok vendég érkezett Romániából, a Dunántúlon viszont többnyire osztrákok, csehek, szlovákok és német nyugdíjasok pihentek, jellemzően hétköznapokon

– tette hozzá.

Az előző évekhez hasonlóan a hazai turisztikai attrakciók közül jellemzően a fürdők, várak és kastélyok voltak a legnépszerűbbek 2023-ban is.

Fürdői miatt sokan keresték fel tavaly is Zalakarost, Gyulát, Harkányt, Hévízt és Hajdúszoboszlót

– mondta Szabó Zsolt, a Szallas.hu programok és attrakciók üzletág vezetője. Hozzátette: az év közkedvelt látnivalója volt az egri vár, a Festetics-kastély és a Nyíregyházi Állatpark is.

Gonda Orsolya a várakozásaikról elmondta: a munkaerőhiány mellett az is kihívást jelenthet idén a hotelek számára, hogy sok a jelenleg is zajló felújítás, beruházás, bővül a kínálati piac, így fokozódik a verseny a foglalásokért. Ugyanakkor összességében keresleti oldalon is erősödést vetítenek előre a Szallas.hu szakértői.

A SZÉP Kártya is ismét a belföldi utazások mozgatórugója lehet, hiszen hideg élelmiszerre idén már nem lehet felhasználni

– jegyezte meg.

Kapcsolódó
Gigantikus hullámokkal tombolt a Balaton Fonyódnál
Téli szélvihar borzolta a magyar tengert.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik