Ízig-vérig tél az úr a természet ösvényein, a talajt a fagy bilincse szorítja, a belvizeket és a tavakat jégpáncél fedi be. Az éjszakai fagy után napközben egy kis enyhülés járja át az erdőket, ahogy a Nap sugarai a tájat simítják. Ez a lágy, meleg érintés pedig éppen elég egy törékeny kinézetű virágnak ahhoz, hogy az avarpaplan alól előbújjon és elkezdje aranylóan sárga szirmait bontogatni. A téltemetők mintha éreznék, hogy a napsugaraknak egyre több erejük van, amik, mint egy szerény hívó szó ébresztgetik őket.
A Balaton-felvidéken, a csobánci erdőségeket is a fagy járja át, az árnyékos részeken a föld takarója a könnyed hópaplan, de ott, ahol a napsugarak fésülik az avarral hintett talajt a hó nyomtalanul eltűnt. A barna levelek közül itt is, ott is aprócska vadvirágok kukucskálnak elő.
Amberg Anna idén második alkalommal látogatta meg a téltemetők kisebb állományát.
Tavaly fedeztem fel őket, akkor már január 14-én meg tudtam örökíteni a szépségüket. Az idei évben a két hete tartó hideg eddig visszafogta őket. Most kezdtek nyílni. A többség még bimbós volt. Ez is csoda hiszen az árnyékos részeken fagyos és havas a föld. Napos, de hideg volt az idő
– részletezte élményét Anna a Sokszínű vidék megkeresésére.
A téltemetők könnyen felveszik a harcot az éjszakai fagyokkal. Gyakran már a vékony hótakaró alól is elődugják törékeny kis fejecskéjüket, és, ha a Nap meleg sugarai végigsimítják testüket, akkor szirmaikat is szépen elkezdik bontogatni. A téli erdők üde színfoltjai, hiszen, amikor a többi vadvirág még a föld mélyében pihen, ők már fenséges pompájukban tündökölnek.
A téltemetők tápanyagdús, humuszos és üde termőhelyek, főleg gyertyános-tölgyesek és ligeterdők vadvirágai. Ha életfeltételeihez szükséges, háborítatlan otthonra lelnek, akkor gyönyörű, aranysárga színű virágszőnyeggel fedik be az erdő talaját.
A téltemető (Eranthis hyemalis) a boglárkafélék családjába tartozó gumós, 8-15 centiméter magas, évelő vadvirág. A csésze alakú, élénksárga virágai alatt a gallérozó murvalevelek körben állnak. A virág magános, csúcsálló, a virágtakaró külső levelei hosszúkásak, a belsők keskenyebbek, aranysárgák, a mézfejtők zsákszerűek. A virág bimbója még bókoló, csak kinyíláskor egyenesedik fel a virágtartó szár. Felhős időben vagy napnyugtakor virága becsukódik. Élénkzöld, tenyeresen osztott tőlevelei virágzás után jelennek meg, a tavasz folyamán azonban ezek is visszahúzódnak. Tüszőtermésének apró magvait a hangyák hurcolják szét. Virágzása akkor erőteljes, amikor előtte kellő hideghatás érte, vagyis amikor hideg és kemény volt a tél.
A faj mediterrán eredetű, és a feltételezések szerint a középkori kolostorkertekből, későbbi kastélykertekből vadulhatott ki, majd megtelepedett a keményebb fagyoktól védett erdő foltokban. Hazánkban nem őshonos, a 17. században elkezdődött betelepítéseket követően a kertekből, gyümölcsösökből, parkokból, temetőkből kivadulva a vadonban is szétterjedt, és a magyar flóra részévé vált.
Mivel gumója mérgező alkaloidokat tartalmaz, ezért a XI. században skorpiók, sőt farkasok elpusztítására is használták.
A téltemető a hóvirághoz és a többi kora tavaszi fajhoz hasonlóan azért virágzik ilyen korán, mert kihasználja azt az időszakot, amikor még nincs sűrű lombsátor felette, és elegendő fény jut el hozzá. A geofiton, azaz föld alatti életformájú növények csoportjába tartozik. Ezek a növények a lombhullató erdők aljnövényzetébe beosonó első melengető napsugarakat és a felmelegedésnek induló talajt kihasználva elsőként virágoznak az évben. Mire a többi növény ébredezni kezd, ezek a fajok már elvirágoztak, sőt még magot is érleltek, és az év további részét a földben visszahúzódva töltik.
Általában februárban-márciusban virágzik, ezért télikének és kikeletnyitónak is nevezik. A néphagyomány úgy tartja, ha kinyílik a téltemető virága, akkor megérkezett a tavasz.
A téltemetőt 1982-ben nyilvánították védetté, természetvédelmi értéke értéke 5000 Ft.
A cikkben szereplő fotókat Amberg Anna készítette.
