A túrázás egy négyévszakos kaland, de mégis a tavasz, az ébredés időszaka az, ami még a leglustább kirándulókat is kicsalja a természetbe a „téli álom” után. Nekik is szeretnénk segíteni összeállításunkkal, melyben Demecs Norbertet, a népszerű túravezetőt kértük meg egy szubjektív túraajánlóra, ahol bemutatja a legkedvesebb tavaszi kirándulóhelyeit.
Túravezetőként, kertészként és a természet szerelmeseként egész év során rengeteget utazok és járom csodás hazánk tájait, de ilyenkor tavasszal még jobban szeretek úton lenni: csodálni a virágzó fákat, a nyíló virágokat, érezni a lágy tavaszi szellő simítását, beszívni a friss illatokat, sétálni a tavaszi esőben vagy sütkérezni az ébredő Nap sugarainak fényében
– nyilatkozta a Sokszínű Vidéknek Norbi, akiből csak úgy ömlöttek a tavasz által előcsalt érzelmek. Úgy fogalmazott, hogy ilyenkor mindig fellobban benne a remény, hátha sikerül úgy megújítani a kapcsolatot a természettel – ezáltal a Jóistennel -, hogy szeretettel, megbecsüléssel fordulhassunk irányába.
1. Alpokalja, Kőszeg
Az Alpokalját a fenyvesek hazájának is nevezik és mivel Norbi Budapesten él, így ritkábban jut el az ország nyugati szegletébe, ám amikor erre jár, maximálisan kihasználja az itt töltött időt.
Gyerekkoromban viszonylag több időt töltöttem errefelé, osztálykirándulások vagy az Ausztriába való utazásink megállójának formájában. Téli időszakban kedvencem az Írott-kő fenyveserdeje, ami az osztrák oldalon számomra olyan, mint egy tündérerdő. Nagyon különös energiája van, amit tavasszal sem érdemes kihagyni! Nagyon szeretem Kőszegen a Kálvária-hegyet és az oda vezető utat, a húsvétra való készületben pedig még inkább elrabolja szívemet ez a meseszép helyszín
– így Norbi kiemelve, hogy a gyönyörű stációkat követve nem csak Krisztus szenvedésének útján járhatunk itt tavasszal, de meseszép vadvirágok csokraiban is gyönyörködhetünk, a „Golgotára” felérve pedig pazar panoráma fogad az Alpokalja vonulatára és Kőszeg tornyaira egyaránt.
2. Vácrátót – Botanikuskert
Vácrátót különleges helyet foglal el a szívemben: gyermekként a nagymamámmal és nagypapámmal szinte minden iskolai szünetben ellátogattunk ide. A Budapesthez való közelsége és a nagyszüleim növényszeretete miatt ideális helyszín volt számunkra egy könnyed kirándulásra, melyet mindig kiegészítettünk egy közeli látnivaló felkeresésével (Sződliget, Göd, Vác).
Túrakísérő kolleganőjével, Évával évek óta járnak vissza a varázslatos tulipánünnepre, ahol nem győznek gyönyörködni a több ezer színes virágban.
Mindenkinek ajánlom, aki szereti a holland kertek stílusát, felejthetetlen élmény! Napjainkban pedig kertész szemmel sétálva a hatalmas kertben nem csak lelki, de kiváló szakmai töltődés is.
3. Gödöllői-dombság
Fogalmazhatunk úgy, hogy a gyerekkorom felét a Gödöllői-dombságban töltöttem. Isaszegen, a Kálvária-hegy és az Öreg-hegy közötti dűlőn van egy családi birtokunk hatalmas szabad területekkel, borospincével, mesés panorámával és egy kis erdővel. Nagypapámnak mesébe illő gazdasága volt itt, én pedig imádtam, hogy bármikor friss zöldséget és gyümölcsöt szakíthattam, szinte egész évben.
– mesélte a túravezető, aki hozzátette, hogy napjainkban is sokat látogat erre a vidékre, a birokról pedig szuper csillagtúrákra van lehetőség. A Gödöllői-dombság számos pontja mesés panorámát ad nem csak a Budai-hegyekre, de a Pilisre és a Börzsönyre, az Alföldre és a Cserhátra is, ha pedig az ember tudatos célpontot választ, akár a Mátráig is ellátni.
Kedvenceim közé tartozik a környéken az isaszegi Szobor-hegy és a Királyerdő, Pécel felett a Bajtemetés, Szada szomszédságában a Margita, Mogyoródon a Somlyó-hegy Nagytarcsa határában a Látó-hegy, valamint a Fehér-hegy, ahol késő tavasztól pipacstengerekben is gyönyörködhetünk.
4. Pécs, Havihegy
Pécs és a pécsi Havihegy Norbinak egyenlő a tavasz kezdetével.
A régió déli fekvéséből adódóan előfordul, hogy már február első felében virágba borulnak az itt található gyümölcsfák – amikor ez megtörténik, számomra azt jelenti: megérkezett a várva várt tavasz! A Havihegy és környéke gyönyörű környezetben fekszik, s nem csak a Havas Boldogasszony-templomot érdemes felkeresni, de a környező utcák, kilátóteraszok is fenséges pillanatokat rejtenek. Úgynevezett mandulatúrákat szoktam itt szervezni magamnak, melyek során a környékben már virágzó mandulafák ágaival és a környező épületek vagy éppen a Mecsek csúcsinak sziluettjével közös harmóniát alkotva igyekszek megkomponálni kora tavaszi fotóimat
– mesélte Norbi, aki ha Pécsen jár, természetesen neki sem marad ki a Tubes vagy a Misina felkeresése.
5. Tiszazug
A Tiszazug, nevezetesen Tiszaföldvár Norbi apai családjának szülőhazája, így kiemelt helyet foglal el ez a térség a szívében, az egyik kedvenc helye az országban.
A Tiszazug ezernyi értéket rejt, melyek felfedezésére egy egész élet is kevés volna, de megpróbálok kiemelni néhány helyszínt, melyek kifejezett kedvenceim. Ha ezen a vidéken járunk, érdemes meglátogatni a Bagimajorban álló régi szélmalmot, mely egy kunhalom tetején magasodik. Átfogó képet ad a Tiszazug földrajzi értékeiről a Tiszazugi Földrajzi Múzeum Tiszaföldváron, ahol gyerek s felnőtt egyaránt izgalmas és igen gazdag információáradattal gazdagodhat, mindenképpen ajánlom!
A túravezető szerint Cibakházán minden évszakban, de főleg tavasszal gyönyörű a Holt-és az Élő-Tisza vidéke is, az ártéri erdőkben fantasztikus kis ösvényekkel. Rengeteg legenda is él ezen a vidéken, mint például a Tiszazugi Varázsló, a Martfűi rém vagy éppen a Tiszazugi Méregkeverők történetei. A hagyományos vidéki kertek és utcai virágágyások tavaszi színpompája szintén kihagyhatatlan!
6. Tokaj
A Bükk és a Zemplén mezsgyéjén emelkedő Tokaj-hegyre 2021-ben, a pandémia ideje alatt egy spirituális célú utazás során látogatott el Norbi, ami után még közelebb került szívéhez ez a csodás táj.
Aki erre jár mindenképpen túrázzon egy jót a Tokaj-hegy ösvényein, ahol az erdők talaját csodás vadvirágszőnyeg borítja, a TV-torony tövéből pedig káprázatos panoráma tárul elénk az Alföld felé. A hegy túloldalában nyugvó Tarcali-bányató és az Áldó Krisztus szobra se maradjon ki a látogatásból!
7. Mátyásföld, Budapest
És akkor jöjjön egy kis fővárosi túra is! A budapesti 16. kerület a fővárosi kerületek listáján bizonyosan dobogós helyen szerepel. A gyönyörű villákkal és ódon fasorokkal gazdagított Ómátyásföld és a precízen gondozott Petőfikert hangulatos utcáit sokan Budapest egyik legszebb kerületének tekintik – nem véletlenül. Mátyásföldet a magnóliák hazájának is nevezik, ahol a tavaszi virágzás során több ezer tündöklő magnóliakehelyben lehet gyönyörködni a káprázatos szecessziós villák kertjében, melyek többsége védelem alatt áll.
Hazabeszélésnek is tűnhet, hiszen itt születtem és itt élek születésem óta, de aki még nem járt Mátyásföldön, mindenképpen látogasson el ide, mely látogatásra tökéletes alkalom a tavaszi virágzás ideje. Érdemes nem csak az ómátyásföldi utcákat felkeresni, de a közeli Szilas-patak, a Naplás-erdő és a 2021-ben átadott Naplás-kilátó is megér egy-két kirándulást!
8. Bakony
Ki ne rajongana a Bakonyért? Csodás szurdokok, völgyek, bükkerdők, mesés települések, kilátók és kedvelt túraösvények.
Ezek elsősorban a Magas-Bakonyra (Felső-Bakony, Nagy-Bakony, és így tovább) jellemzőek, én azonban sokkal jobban kedvelem az Alsó-Bakony tájait nevezetesen a Székesfehérvár – Várpalota – Veszprém útvonalat. A kopár, sziklás sziklagyepek nem csak kiváló kilátópontok, de tavaszi vadvirágokban gazdag területek is, ahol Pazar fotókat lehet készíteni. Történelmi értékekben sincs hiány e területen, itt található például Szent István kardja, Sóly mellett, az Ösküi kerektemplom, a Hajmáskéri Katonapalota szebb napot látott, de még így is impozáns épülete, a Tési szélmalmok, valamint egy kicsit bentebb, Várpalota felett található Bátorkő vára (Pusztapalota is), mely véleményem szerint a Dunántúl egyik legizgalmasabb középkori emléke.
9. Bükk-vidék
A Bükk-vidék hazánk nemzeti parkjainak egyike, megannyi védett és fokozottan védett értékkel. Ez utóbbiak csak vezetővel, külön engedéllyel látogathatóak, a szintén fokozottan védett fennsíki területeken azonban több olyan túraútvonal is végighalad –köztük az Országos Kék vonala is –, ahol az egyéni túrázók, az útvonalról nem letérve áthaladhatnak.
Ezek közül nagy kedvencem a Bükki Kövek túrája, Bélapátfalváról egészen Bánkútig, melynek során érinteni lehet többek között a Bél-kő, az Őr-kő, a Cserepes-kő, a Tar-kő és a Három-kő csúcsait, ahol tavasszal számtalan leánykökörcsin bontja szirmait. Mesés látvány! Ekkor virágoznak a fennsíki rétek hóvirágai is, melyek olykor százával borítják a Bükk-fennsík rétjeit. Hasonló kedvenc utam a Szilvásvárad – Olasz-kapu – Bánkút útvonal, ahol napról-napra több vadvirág jelenik meg, amint melegszik az idő. A legenda szerint egykor még a Szűzanya is megjelent az itt dolgozó mészégetőknek a Faktor-réten, így még kedvesebb szívemnek ez a táj.
10. Mátra
A gyönyörű Mátra Norbit már egészen kiskorában rabul ejtette.
Számomra az a hely az országban (világban), mely minden alkalommal újabb-és újabb meglepetésekkel és titkokkal képes fogadni. Kedvenc tavaszi úti céljaim között szerepel a Gyöngyös és Abasár között emelkedő Sár-hegy, melyet a Mátra virágoskertjének is nevezik, nem utolsó sorban páratlan panorámát kínál a Mátra csúcsaira. Virágzáskor szinte kihagyhatatlan a Gyöngyöstarjánba vezető bekötőút két oldalán sorakozó vérszilva fasor, melynek látványa a háttérben emelkedő Világos-heggyel a japáni cseresznyevirágzás hangulatát kelti.
De szintén ezernyi vadvirággal találkozhatunk a Verpeléti Várhegyen vagy az Apci-Somlyón, melyek szintúgy mesés kilátással is kecsegtetnek. A tavaszi időszakban Norbi előszeretettel járja a patakvölgyeket, ugyanis a gazdag tavaszi esőzések következtében meghízott vízfolyások kisebb-nagyobb vízeséseket, úgynevezett zúgókat formálnak az erdők mélyén, melyek a hatalmas sziklákkal és a patakmeder fölé boruló, alagútszerű, rügyező faágakkal mesekönyvek lapjait elevenítik meg.
Érdekes megfigyelni a kontrasztot is, amikor lent minden virágba borulva pompázik már, a magasabb csúcsokon azonban szinte még tél uralkodik, olyankor kisebb havazással vagy hózáporokkal, így a magasabb csúcsokon, Kékestetőn és Galyatetőn csak április közepén kezdődik a kankalinvirágos, illatos tavasz.
Most Norbi személyes élményein keresztül utazhattunk el ezekre a csodás helyekre, de biztos mindenkinek megvannak a saját élményrészvényei is országunk természeti kincsestárában, a következő hetekben pedig nagyon jó árfolyamon lehet majd azokat kamatoztatni.