Virágzó vidékünk

Nem akartak levest főzni a sérült gólyából Nyírlugoson

hortobágyi madárkórház
hortobágyi madárkórház
A Hortobágyi Madárkórház cáfolja a korábbi hírt.

A minap futótűzként terjedt a médiában az a videó – és azzal együtt a hír -, melyben Nyírlugoson egy sérült gólya mentése közben összeveszett két társaság, és az egyik kilátásba helyezte, hogy azért nem adja át a gólyát, „mert lehet, lesz belőle egy húsleves”. A gólya végül a Hortobágyi Madárkórházba került, ott gyógyul, a madárkórház írásából pedig kiderült, hogy nem akartak levest főzni a madárból.

Az igaz történet a következő

Az ominózus este 21.06-kor csörgött a Madárkórház Alapítvány diszpécserszolgálatának madármentő száma, és Nyírlugosról bejelentettek egy repülni nem tudó, sérült gólyát, mely az árokparton állt, és a környéken lévő sok kóbor kutya miatt veszélyben érezte a bejelentő.

Az ügyeletes munkatárs az ilyenkor ajánlott protokoll szerint arra biztatta őket, hogy egy pokróccal leterítve fogják be, és helyezzék biztonságba, amíg megérkezik a segítség. Ezt próbálták tenni, de ugyan abban ez utcában egy másik társaság is felfigyelt a gólyára.

A két csoport összeveszett a gólyán és videó is készült, melyben valóban elhangzott „mert lehet, lesz belőle egy húsleves” mondat. Ezt az elsődleges bejelentő szerint nem komolyan gondoltak, hiszen a madarat befogták és az udvarukban lévő ólba zárták, enni és inni adtak neki

– közölte a madárkórház.

A másik társaság rájuk hívta a rendőrséget, akik felhívták a diszpécserközpontot, ahol a madárkórház munkatársa igazolta, hogy az ő javaslatára fogták be a gólyát és úton van a segítség, így nem történt rendőri intézkedés.

A gólya aznap este a Debreceni Mentőállomásra került, ahol elsősegélyt kapott, másnap reggel a Hortobágyi Madárkórházban látták el, ahol most lábadozik.

Az élete nincs veszélyben, vezetéknek repült, mely zúzódást okozott a szárnyán, és bízunk benne, hogy két hét múlva visszaengedhető a természetbe. Nyírlugoson nem hiányzik egyik fészekből sem, korából ítélve egy tavaly előtti fiatal kajtár gólya, mely fészekharc során sérült

– írta dr. Déri János, a Hortobágyi Madárkórház főorvosa.

Levest tehát nem akartak készíteni a sérült gólyából, mondhatni, a történet happy enddel végződött, mindenki jól csinált mindent.

Tanulság azért van!

  1. Hallgattassék meg a másik fél is.
  2. Nem kell félreérthető dolgokat mondani videóra.
  3. A felvétel és közzététele személyiségi jogokat sérthet, kivéve, ha bűncselekmény bizonyításáról van szó, de akkor ezt bizonyítani is kell tudni.
  4. Ha senki nem csinál levest a gólyából, és ez van a köztudatban, akkor nem értik félre a viccet.
Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik