A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) frissen közzétett levendulatérképén a közönség számára nyitott levendulások találhatók meg. Jelenleg 206 hazai és 52 határon túli helyről van tudomása készítőknek – tette közzé a MATE közleményét a Heol.
Lakatos Márk a MATE gyöngyösi Károly Róbert Campus gyógy- és fűszernövények felsőoktatási szakképzésének mesteroktatója arról tájékoztatott, hogy a jelölések egyéni közléseken, közösségi oldalon szereplő információkon alapulnak, ahol bejegyzést vagy utalást tettek róluk közzé, illetve internetes oldalon interjút, cikket közöltek ezekről.
A gyógynövényturizmus ügyéért készült térkép olyan hazai és határon túli levendulásokat jelöl, amelyek a közönség számára előzetes bejelentkezéssel vagy bejelentkezés nélkül látogathatók, szívesen fogadják a magyar ajkú látogatókat. Egyetemünk Gyógy- és Aromanövények Tanszékén évek óta folyik a levendulákkal kapcsolatos fajtaértékelési tevékenység, hatóanyag meghatározás, valamint szaktanácsadás. A hazai gazdálkodók 2023-ban közel 200 hektáron termesztették a valódi (Lavandula angustifolia) és a hibrid levendulát (Lavandula × intermedia)
– fogalmazott Lakatos Márk.
A lila virágzatú, illatos, kezdetben kolostori gyógynövényt a házikertekben is szívesen ültetik. Több, kisebb-nagyobb levendulaültetvény a látogatók számára is nyitott. Térképen jelölt valamennyi levendulás Szedd magad! akcióval várja a vendégeket, és több helyszínen kézműves foglalkozásra is várják az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat.
Mielőtt útnak indulnak, előtte feltétlenül tájékozódjanak a kiszemelt levendulás nyitvatartásáról! Örömmel fogadom a helyszínek bővítésével, módosításával kapcsolatos megkeresést a lakatos.mark@uni-mate.hu email címen
– tette hozzá Lakatos Márk.
A MATE tájékoztatásában rövid összefoglalást közöl arról, hogy az első levendulatövek bencés szerzetesekkel érkeztek hazánkba Olaszországból és hosszú időn keresztül gyógynövényként alkalmazták a kolostorokban. Érdekesség, hogy a valódi levendula (Lavandula angustifolia) megszárított virága hivatalos volt már a Magyar Gyógyszerkönyv 1871. évi első kiadásában, továbbá hivatalos gyógynövénydrog a jelenleg hatályos VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben is.
Enyhe nyugtató, rovarriasztó, fertőtlenítő hatású, valamint illat- és aromaanyagaiért használják. Tihany a levendulatermesztés bölcsőjének tekinthető: Bittera Gyula (1893-1970) illóolajgyáros az üzemi méretű levendulatermesztés megalapítója, 100 évvel ezelőtt Tihanyban, az 1920-as évektől kezdődően létesítette ültetvényeit. Az öreg levendulás ma természetvédelmi oltalom alatt áll, olvasható a MATE közleményében.