Kertünk-Portánk

Így érhető el a levendula másodvirágzása

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Az illatfelhőt árasztó lila virágokat még ősz elején is csodálhatjuk.

Gyönyörű látványt nyújtanak a kertünkben a levendulabokrok, de ennél a növénynél érdemes hamar levágni a virágokat.

Amint kinyílnak a virágok, célszerű azonnal levágni őket a hosszú szárukkal együtt, mert így tudjuk eltárolni és felhasználni. Rendezhetjük vázába is, így hamar megszárad és az illatát, formáját is megtartja.

Használhatjuk frissen vagy szárítva gyógyászati céllal, fűszernövényként is, készülhet belőle szörp, keksz, fagyi, levendulaolaj, de a húsételek ízesítésére is kiváló.

Ha időben levágjuk a virágokat – amikor még éppen hogy ki vannak nyílva -, akkor azzal másodvirágzásra is sarkalljuk a növényt. Közvetlenül a leveles rész felett vágjuk le metszőollóval vagy idősebb, vastagabb töveknél sövényvágóval. Fontos, hogy ne vágjunk az elfásodott, barna részbe, mert így  kevésbá számíthatunk új hajtásokra. Nyár végére újra hajtani kezd és virágokat hoz. Természetesen, a másodvirágzás már nem lesz olyan bőséges, mint az első, de örülni fogunk mi is és a rovarok is a friss virágoknak ismételten.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik