A súlyosan veszélyeztetett székicsér megóvása a célja a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága és az MBH Bank közötti együttműködésnek, mivel ez az apró partimadár egyre nehezebben talál magának biztonságos fészkelőhelyet a hazai agrárterületeken – írja a Magyar Mezőgazdaság.
A bank Fenntartható Jövő Bankja programjának részeként elindult öt éves projekt nemcsak a madarak védelméről szól, hanem arról is, hogyan válhat a természetvédelem a mezőgazdaság szerves részévé – mindehhez a legmodernebb technológia és a gazdálkodók aktív részvétele is hozzájárul.
Sérülékeny madár, eltűnő élőhely
A székicsér korábban gyakori fészkelője volt a magyar tájnak. Az intenzív mezőgazdasági művelés és élőhelyei eltűnése miatt azonban drámaian csökkent az állománya: a 2000-es évek elejére mindössze néhány tucat pár maradt az egykori 500 körüli populációból.
Elsősorban rizsföldek, ugarok és kapáskultúrák közelében fészkel, ám a gépi talajmunka és vegyszeres növényvédelem sokszor még a tojásrakás előtt tönkreteszi a fészkeket. Éppen ezért kiemelten fontos a természetvédelmi szakemberek és a gazdálkodók közötti szoros együttműködés.
Madármentés a műholdak segítségével
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 2024 nyarán támogatási szerződést kötött a bankkal, amely lehetővé tette a székicsérek élőhelyeinek folyamatos felmérését, valamint a madarak mozgásának nyomon követését GPS-es jeladók segítségével. Nyolc felnőtt példányt szereltek fel ilyen eszközökkel, amelyek révén pontos képet kaptak a madarak szokásairól és fészkelőhely-választásáról.
A korszerű technológia és a folyamatos terepi jelenlét már az első évben is kézzelfogható eredményeket hozott: a fészkelő párok száma 60–70-re nőtt, ami jelentős előrelépés a faj jövője szempontjából.
Természetvédelem és gazdálkodás egymást erősítve
A program sikeréhez kulcsfontosságú a gazdálkodók bevonása. A fészekmentés nem történhet meg a földhasználók együttműködése nélkül – ehhez pedig párbeszédre és közös tervezésre van szükség. A talajművelés és vegyszerezés időzítése, a „székicsérbarát” ugarterületek kialakítása elengedhetetlen a fiókák túléléséhez.
A projekt nemcsak egy veszélyeztetett madárfaj fennmaradását szolgálja, hanem a természetvédelem és a mezőgazdaság közötti újfajta kapcsolatot is megalapozza. A hosszú távú cél, hogy az okszerű gazdálkodás és a fajmegőrzés ne ütközzenek egymással, hanem egymást erősítsék.
Számos ritka állatnak nyújt átmeneti vagy állandó élőhelyet a Hortobágy, láttak már különleges, albínó hódot, keleti rablópillét és talajon fészkelő vörös vércsét is.

