Mozaik

Emberre is veszélyes növény ellen harcolnak Kiskőrös határában

Még 2017 júniusban mintegy 800-1000 tő virágzó Szosznovszkij-medvetalpra (Heracleum sosnowskyi) bukkantak a Kiskőrös melletti Ökördi-lápok két, egymáshoz közeli, nehezen megközelíthető helyszínén. Azóta a szakemberek ádáz küzdelmet folytatnak ezzel az ernyős virágzatú, évelő, több méteresre növő özönnövénnyel szemben, azonban nem egyszerű kiirtani – olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park honlapján.

A Kaukázus vidékén és Közép-Ázsiában őshonos, hazánkba Kárpátaljáról kerülhettek be magjai a Tisza-menti területekre az 1980-as években. Magyarországon szórványos előfordulása ismert csak, 2014-ben Gergelyiugornyán találtak több példányt.

Nedve komoly sérüléseket okozhat

A Szosznovszkij-medvetalp ugyanis óriási mennyiségben tartalmaz furokumarint, amely a bőrre kerülve erősen fényérzékennyé teszi azt. Ha az érintett bőrfelületet UV-sugárzás éri, kipirosodik, viszketni kezd, és 24-48 órán belül égési sérülésekre emlékeztető hólyagok jelennek meg rajta. Orvosi kezelés nélkül maradandó károsodást okozhat.

A Kiskőrös melletti lápoknál nem egyszerű az özönnövény irtása, ugyanis számos növényfolt géppel nem hozzáférhető helyre nőtt. Figyelembe kellett venni továbbá a növény veszélyes voltát is, ezért vegyvédelmi ruhában kellett dolgozniuk a szakembereknek. A medvetalp agresszíven terjedő, rendkívül szívós növény. 2017 óta több, mint tízszer kezelték a területet vegyszeresen és mechanikusan is, legutóbb 2019 novemberében. Ennek hatására az állomány nagyságát sikerült 5% alá szorítani.

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park

Hátradőlni azonban még nem lehet, mert magjai 10-15 évig is csíraképesek maradnak a talajban, ezért minden évben legalább egyszeri mechanikai és vegyszeres kezelést kell továbbra is alkalmazni a magról kelt egyedek visszaszorítására.

– írják közleményükben.

Végezetül a szakemberek még arra figyelmeztetnek, hogyha valaki Szosznovszkij- vagy kaukázusi medvetalpat vél felfedezni valahol, belterület esetén értesítse az önkormányzatot, külterület esetén pedig az illetékes kormányhivatalt!

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó:  Wikimedia Commons

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik