A vízimadarak és élőhelyeik védelmében az iráni Ramsar városában írt alá 18 ország nemzetközi egyezményt 1971. február 2-án, azóta minden évben ez a nap a Vizes élőhelyek világnapja. Ez volt a világon az első olyan nemzetek közötti, globális egyezmény, melynek célja valamilyen természeti érték védelme.
A Ramsari Egyezményt aláíró kormányok a biológiai sokféleség megőrzése érdekében vállaltak felelősséget, írja a ramsari egyezmény magyar weboldala. Az egyezmény a kétezres évekre már a vizes területek általános védelmére irányuló világkonvencióvá bővült. Eddig 169 ország írta már alá az egyezményt. Magyarország 1979-ben csatlakozott a közösséghez, és jelenleg 29 ramsari területtel rendelkezik.
Az egyezmény legfontosabb célja a vizes élőhelyek megőrzése, fenntartható hasznosításuk az erre vonatkozó megfelelő jogi, intézményi és együttműködési keretek biztosítása. A vizes élőhelyek erőforrásainak hasznosítását olyan módon célozzák meg, hogy az ökológiai jellegét ne károsítsák.
Az aláíró államok felé az első és legfontosabb követelmény, hogy legalább egy vizes élőhelyet jelöljenek meg a Ramsari Jegyzékbe.
Az egyezmény tagországai vállalják azt is, hogy vizes élőhelyeik védelmét beillesztik földhasználati- és regionális tervezési folyamataikba. Természetvédelmi területeket hoznak létre a vízimadár fajok életfeltételeinek javítása érdekében. Továbbá kutatásokat folytatnak ezen a területen és a határokon átnyúló élőhelyek kezelésében, védelmében az országok konzultálnak és együttműködnek.
És, hogy mi számít vizes élőhelynek, mi kerülhet be a Ramsari Jegyzékbe? Az alapítók igen tág határok között fogalmazták meg a vizes élőhelyek leírását, így még a kisebb államok is csatlakozhattak az egyezményhez. Monaconak például egyetlen, tízhektáros vizes élőhelye van, és az erősen beépített Luxemburg is büszkélkedhet egy 300 hektáros vizes élőhellyel.
Az egyezmény értelmében vizes területnek tekintendők azok az akár természetes, akár mesterséges, állandó vagy ideiglenes mocsaras, ingoványos, tőzeglápos vagy vízi területek, amelyeknek vize álló, áramló, édes, félédes, sós, ideértve azokat a tengervíz-területeket is, amelyek mélysége apálykor nem haladja meg a hat métert, valamint az időszakosan kiszáradó szikes tavak.
Nemzetközi szinten a vizes élőhelyeknek öt nagy csoportját különítik el: tengeri, deltákhoz kapcsolódó, tavi, folyó menti és mocsári. Ezeken kívül van még az ember által létrehozott élőhely, mint például a kagyló vagy garnélarák-nevelő tavak és tengerparti területek (akvakultúrák), mezőgazdasági tavak, öntözött mezőgazdasági területek, sólepárlók, víztározók, bányatavak, szennyvízülepítő tavak és csatornák.
Minden évben február 2-án a természet olyan kincséről emlékezünk meg, amelynek megőrzése nemcsak az országok, hanem az egész bolygónk érdeke. Ez a jeles nap alkalom arra, hogy nekünk, átlagembereknek is eszébe jusson, mi a teendők e természeti értékek megőrzésében.
Kiemelt fotó: Pixabay
