Virágzó vidékünk

Struccban az egészség, struccban a biznisz

A kiskunhalasi farmon évente ezer fióka kel ki a tojásokból.

A kiskunhalasi Nagy Sándor több mint két évtizede foglalkozik a strucctenyésztéssel, farmján évente ezer madár kel ki a tojásokból, írta a Baon.

A strucc a legnagyobb ma is élő madárfaj, ami akár két-két és fél méter magasra is megnőhet, tömege a 150–200 kilót is elérheti.

Tudtátok, hogy a strucctojás feltöréséhez fúrógép vagy flex szükséges?
Csipetnyi Afrika a tarnaszentmiklósi struccfarmon.

Egy család, amelyben egy kakas és két tojó van, tavasztól őszig körülbelül száz tojást tojik, melyek darabja egy-másfél kiló. A kikelt fiókák egyéves kor körül már vágásérettek, azaz elérik a százkilós súlyt, két-három éves kor körül pedig ivarérettek.

A struccoknak lényegében minden része értékesíthető, húsa, bőre és tolla miatt világszerte tenyésztik. Tőlünk a madarak 99 százaléka megy külföldre, például Németországba, Olaszországba, Spanyolországba, Franciaországba, Svájcba, Angliába és a skandináv országokba is. Magyarországon inkább csak karácsony vagy húsvét előtt keresik a strucchúst, hisz lényegesen drágább, mint a baromfihús. A strucc színhús kilója 3000–4000 forint, míg a csontos, illetve a belsőség 2000 forint körüli áron kapható

– nyilatkozta a portálnak Nagy Sándor.

Fotó: Pixabay

Az aligha kérdés, hogy a 23 év óta tartó strucctenyésztés jó üzlet, és van még egy fontos másik tény, ami a strucchús fogyasztása mellett szól.

A madár húsa rendkívül egészséges. A vörös húsok kategóriájába tartozik, a borjúhúshoz hasonlít, viszont nincs benne kergemarha-kór. Emellett zsír- és koleszterinszegény, sok fehérjét és vasat tartalmaz, így a szív- és érrendszeri problémával vagy magas vérnyomással küzdők is bátran fogyaszthatják

– mondta a kiskunhalasi tenyésztő.

Kiemelt kép: Pixabay

Jó üzlet a strucctenyésztés a fiatal gazda szerint
Megjelentek Tiszasülyön a hatalmas madarak, tenyésztőjük bennük látja a jövőt.
Olvasói sztorik