Ha Szentendrén a 11-es útról Pomáz felé fordulunk, és elhagyjuk a településtáblát egy óriásplakáton egy férfi fotóját láthatjuk, aki a szlovéniai Bledi-tavon egy csónakból mosolyog ránk, mellette pedig a felirat: „Isten éltesse a világ legjobb apukáját! Ha újra születnénk, akkor is téged választanánk”.
A történetnek pedig, ami e plakát mögött bújik meg, a legjobb helye egy szépirodalmi kötetben lenne novellaként vagy akár egy regényként.
Apáról örömmel mesélek bármikor, hiszen ő a világon a legjobb ember
– válaszolta megkeresésemre a legidősebb leánygyermek, Hubainé Kollár Alexandra, mikor sikerült a különleges ajándék értelmi szerzőjéhez eljutnom.
Mikor édesapjukat elvesztették, Alexandra 9 éves volt, húga, Éva 7, az öccse, János pedig 3. Anyukájuk, hogy eltartsa a gyermekit éjszakai műszakot vállalt gyógypedagógusként, nappal pedig élelmezési vezetőként egy csobánkai üdülőben főzött. A nagymama volt a főnöke a későbbi nevelőapának, Gáspár Tibornak, akinek felajánlotta azt a kisházat, ami a családi porta kertjében volt, és ahonnan az édesapa halála előtt költözött ki a család a másik, félkész házba.
Így kezdődött a mi közös történetünk. Apu beköltözött, és míg anyánk távol volt, velünk foglalkozott. Olyan nagy szeretettel törődött velem és testvéreimmel, hogy mikor édesanyám és közte fellobbant a szerelem, mi már régen beköltöztünk a szívéve
− mesélte Alexandra.
Kicsit tényleg olyan, mintha mi választottuk volna őt. Ő pedig azt mondta, hogy biztos az édesapánk küldte hozzánk az égből, hogy felneveljen bennünket. Négyen vagyunk testvérek, és ebből hármunkat árva gyerekként nevelt fel, de olyan pótapa lett belőle, akinek a nevéből a pót jelző már réges-régen eltűnt. Sok embernek édesapja nincs olyan, mint amit mi nevelőapukából kaptunk
− tette hozzá.
Sajnos pont egy éve vesztettük el édesanyánkat, és a fájdalom még mindig nagyon mélyen él apu lelkében. Ezért is gondoltuk azt, hogy a 60. születésnapjára különleges módon köszöntjük fel, hogy érezze és értse: nekünk ő a világ legjobb apukája, az életünkben pedig az egyik legfontosabb ember, és nagyon-nagy szükségünk van rá.
A meglepetésről Alexadra elmondta, hogy bár a papa Csobánkán él, de a mai napig az írószer szövetkezetben dolgozik, és ezen az úton jön haza, ezért gondolták, hogy itt lepik majd meg őt a táblával, így minden nap láthatja, hogy mennyire szeretik.
Alexandra gyalog végigjárta az összes táblát, és ezen az egyen talált egy matricát. A cég viszont azt mondta, hogy ők a táblán kívül másban nem tudnak segíteni. Ezért a fodrász húga segítségével sikerült grafikust és nyomdát találnia.
Megkértem a céget, hogy értesítsen, mikor kerül ki a plakát, mert mi szeretnénk meglepni vele aput, hogy ne a kollégáitól hallja, hogy kint van a fotója egy hirdetőtáblán. Amikor szóltak, hogy kikerül a plakát, a sógorom elhozta a helyszínre őt valami ürüggyel. Mi odaálltunk a plakát alá és integettünk nekik ezerrel. Apunak pedig az első reakciója az volt, mikor meglátott minket a tábla alatt, hogy mit állnak ezek ott a nagy gazosban? Sógorom meg közölte vele, hogy papa, nézz már a fejük fölé a táblára
– idézte fel a kedves jelenetet a legidősebb nővér.
A helyet két hétre bérelte ki a négy gyermek Gáspár Nikolett, Hubainé Kollár Alexandra, Drscsákné Kollár Éva, Kollár János. De a plakátot csak akkor szedik le, amikor másik bérlő jelentkezik majd.
Isten a tanúm, hogy én tényleg soha nem közeledtem ártó kívánsággal, szándékkal senki emberfia felé. De szerintem most a bérbeadó cég sem veszi rosszindulatnak, ha azt kívánom: még hosszú ideig ne jusson eszébe egy marketingesnek sem ezen a táblán hirdetni.
Kiemelt fotó: Dobó Csaba
