Mozaik

Félezer ritka szerecsensirály bukkant fel a kardoskúti Fehér-tónál

Ritkán látott, kecses madarak, szerecsensirályok bukkantak fel a napokban a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó kardoskúti Fehér-tavon, olvasható a park honlapján.

Mint írják, a népes csapat az alkonyati órákban érkezett, és összesen 480 madarat számoltak. Többségükben öreg, ivarérett példányok, illetve másodéves és tavalyi egyedek voltak. Mivel a környéken nem fészkelnek szerecsensirályok, így valószínűleg olyan kóborló párokról van szó, melyeknek idei költése nem sikerült, illetve még nem ivarérettek.

Hozzátették, a szerecsensirály a dankasirály után a második legnagyobb számban fészkelő sirályfaj Magyarországon. Viszonylag új költőfaj, első fészkelését 1940-ben jegyezték fel a Rétszilasi-halastavakon. A költőpárok száma becslések szerint napjainkban már elérheti az 500-at. Rendszerint a dankasirályokkal közös telepeken fészkel.

Fotó: Getty Images

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén általában csak vendégként jelenik meg, de néhány évvel ezelőtt több pár is költött a Biharugrai-halastavakon.

A szerecsensirályok kicsit nagyobb testűek, mint a dankasirályok, hosszuk elérheti a 36-38 centimétert, szárnyfesztávolságuk pedig az egy métert. Jellegzetes, fekete fejükről és élénkpiros csőrükről könnyen felismerhetőek.

Rovarokkal, rákokkal, puhatestűekkel, halakkal táplálkoznak. A hazánkban fészkelő példányok a Földközi-tenger partján, illetve az Atlanti-óceán európai partvidékén töltik a telet.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik