Mozaik

Rangos díjat nyert Kaliforniában az Alzheimer-kórról szóló magyar dokumentumfilm

pixabay
pixabay
A kór nem válogat semmilyen szempont szerint, bárkit megtámadhat.

Kollár István győri filmes hat éve kezdte el az Alzheimer-kórról készülő film forgatását, miután édesanyját megtámadta a betegség. 2020-ban az alkotást az év egyik legjobban várt dokumentumfilmjeként emlegették, s bár a koronavírus-járvány jelentősen korlátozta a tervezett vetítéseket, mégis nagyon sokan láthatták az Alzheimer című dokumentumfilmet.

Kapcsolódó
A gyógyíthatatlan betegség, ami bárkit elérhet
Magyar dokumentumfilm mutatja be az Alzheimer-kórt, melyben az ember szépen, lassan elfelejt mindent.

Napjainkban 250 ezer demens beteg él Magyarországon, és ha hozzávesszük a közvetlen családtagokat, akkor szinte biztosra vehető, hogy ma a demencia, vagy az Alzheimer-kór szavak hallatán körülbelül 1 millió ember kapja fel a fejét az országban.

A film üzenete, hogy a társadalom sokat tehet ezekért a betegekért. A demenciabarát hozzáállás hazánkban is megvalósulhat, ami az önkormányzatok, az állam és az egészségügy feladata is. A társadalmat érzékenyíteni kell, amihez kiváló eszköz ez a film, a kór ugyanis nem válogat semmilyen szempont szerint, bárki demenssé válhat.

Az Amerikában életre hívott SoCal Független Filmesek Fesztiválján tizenkét éve díjazzák a világ minden részéről érkezett kreatív alkotásokat.

A 2021-es kaliforniai fesztiválon nagy magyar siker született. Kollár István Alzheimer filmje a dokumentumfilmek kiválósági kategóriájában a legjobb lett, így kiérdemelte az Excellence-díjat, melyhez gratulálunk.

Kapcsolódó
Tánccal és kertészkedéssel az Alzheimer kór ellen
A speciális mozgások pozitív hatással vannak agyunk működésére.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik