Virágzó vidékünk

Érzékelhető közelségbe kerül a világűr Répáshután

Bükki Csillagda/Novák Richárd
Bükki Csillagda/Novák Richárd
Közép-Európában is egyedülálló attrakció épül a Bükkben.

A Bükki Csillagdában többek között, virtuális űrutazás, 5D-s univerzum, és csillagvizsgáló kupola is várja majd a látogatókat. Az élményközpont kormányzati támogatással, több mint egymilliárd forintból valósul meg, írta a Minap.

Kapcsolódó
Kozmikus utazásra röpíti a látogatókat a Pannon Csillagda Bakonybélben
A Jupiter kavargó felhői és a Szaturnusz összetett gyűrűrendszere is megtekinthető.

Az építkezés tavaly nyáron kezdődött, a munkagépek egy éve dolgoznak Répáshuta mellett, ahol Közép-Európa legmodernebb csillagvizsgálója épül fel.

A látogatók fekvő fotelekből szemlélhetik majd a csillagos égbolt mozgását, miközben a világűrről is sokat tanulhatnak. Itt ugyanis a csillagokat, és a csillagképeket is azonosítani lehet majd. Ez viszont csak egy része az attrakciónak.

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) igazgatója a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, az egyik legkülönlegesebb programot egy, a világon egyedülálló VR-élmény adja majd, amely segítségével át tudjuk élni azt a csodát, amit az űrben, vagy akár a Mars felszínén az űrhajósok átélhetnek.

A tervek szerint a Bükki Csillagda éves szinten harminchétezer látogatót vonz majd. A csaknem hétszáz négyzetméteres bemutatótérrel rendelkező, négy fő attrakcióból álló létesítmény befogadóképessége egyszerre közel száz fő lesz.

Kapcsolódó
Csillagda épül a Bükkben
Az épületben a több kisebb távcső mellett egy 50 centiméter átmérőjű főteleszkóp is helyet kap.
Olvasói sztorik